A World Steel Association adatai szerint tavaly öt év óta először csökkent a világ acéltermelése, ami 2015-ben 1,6 milliárd tonna volt, 2,8 százalékkal kevesebb az előző évinél. Az ok az élesedő verseny, a csökkenő kereslet és az árak zuhanása.

Kína továbbra is az első helyen áll, sőt részesedése a világ termelésében 49,3 százalékról 49,5 százalékra emelkedett - annak ellenére, hogy 1981 óta először csökkent a megtermelt mennyiség. A második Japán, bár 5 százalékkal kénytelen volt kevesebb acélt gyártani. A harmadik hely Indiáé, amely azon kevesek közé tartozott, amelyik növelni tudta termelését.

Kiesett az első háromból az Egyesült Államok, miután - különösen a csőgyártás visszaesése miatt - több mint 9 millió tonnával csökkent acélgyártása.

A világ acéliparának válságát már "új jégkorszakként" jellemzik. A Rossiya Segodnya International Information Agency szerint idén is a trend folytatódására kell számítani, így várhatóan idén az acéltermelés 2-3 százalékkal visszaesik.