Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ez a bejelentés kiemelkedik a többi Brexittel kapcsolatos céges megszólalás közül. A Nissan sunderland-i üzeme ugyanis tavaly a brit autógyártás harmadát adta és nem mellesleg Európa leghatékonyabban működő autógyárakét tartják számon.

Itt gyártják a Nissan Qashqai SUV-okat, amelyeket imádnak az Európai Unió piacain, éppen ott ahonnan a britek most kiszavazták magukat - olvasható a portálon.

Carlos Ghosn, a cégcsoport vezére a BBC-nek úgy nyilatkozott korábban, hogy megvárják milyen döntés születik Nagy-Britannia és az EU között és ennek függvényében határoznák a jövőbeli befektetésekről.

Az autóiparban azonban a befektetésekkel kapcsolatos döntések és az első autó gyártószalagról való legördülése között évek telnek el. Tehát minél tovább húzzák a tárgyalásokat, annál később épülhetnek az új gyárak és jöhetnek létre munkahelyek.

A Nissan egyébként 4 milliárd fontot fektetett be eddig a brit autógyártásba.

A hab a tortán pedig, hogy Sunderland és a régió lakosai 61 százalékban a Brexitre szavaztak, így most lényegében saját megélhetésüket is veszélybe sodorták. A Nissannal még Margaret Thatcher írt alá egy szerződést 1984-ben, pont azért, hogy a hátrányos helyzetű angliai térség gazdaságát felpörgesse.