Furcsa megoldással felforgatták a nagyok játszóterét, mára szupercégek építőivé váltak

Mi jöhet ki abból, ha egy kockázati tőkealapot közösségi finanszírozási platformmal ötvözük? Egy olyan megoldás, ami az alapító szerint demokratizálja a magántőke befektetéseket, és mind a startupok, mind a befektetni vágyók előtt a lehetőségeknek egy a korábbinál sokkal szélesebb spektrumát nyitja meg. Hogy ez pontosan mit is jelenthet a tőkére szomjazó startupoknak, vagy a befektetőknek, arról a korábbi paradigmákat felrúgni látszó, igen dinamikusan fejlődő izraeli cég, az OurCrowd alapító partnerével, Jay Kalishsal (képünkön) beszélgettünk.
Szabó Zsuzsanna, 2019. július 1. hétfő, 12:01
Fotó: Napi.hu - Fotó: Venture Capital Summit

- Az OurCrowd egy újfajta kockázati befektetési platform. Miben különbözik ez egy "hagyományos" kockázati tőkealaptól?

- 2013-ban megalapítottunk egy hibrid kockázati közösségi finanszírozási (crowdfunding) platformot a kockázati tőkealapok legjobb gyakorlatait követve, csak azokat globálissá tettük startupokba fektetni vágyó magánszemélyek, illetve olyan vállalkozók számára, akik kockázati tőkét keresnek. Ez a világ minden olyan akkreditált befektetője előtt nyitva áll, akik legalább 10 ezer dollárt szeretnének befektetni. A struktúrát tekintve az OurCrowdnál mi minden olyan vállalat számára, amelybe invesztálunk, létrehozunk egy kockázati tőkealapot, így a befektetők eldönthetik, hogy melyik vállalatot szeretnék finanszírozni és felépíthetik a saját magántőke-portfóliójukat. Sokan ugyanis szeretik azt a lehetőséget, hogy maguk választhatják ki azokat a vállalatokat, amelyekbe pénzt tennének. A befektetők a portfólióikat akár ágazat (például biztonságtechnika, mesterséges intelligencia, autóipar), akár a cégek fejlődési fázisa (például korai szakasz, Series A, Series B, mezzanine) alapján is súlyozhatják.

Emellett mi is ajánlunk egy sor alapot, miután a befektetőink között vannak olyanok, akik szeretnék megkapni az úgynevezett "fund economicsot" (ahol sikerdíjat kapnak a portfólió nettó nyeresége alapján - a szerk.), és az alapokra jellemző fókuszt is. Az ilyen befektetéseknél minimum 50 ezer dollárt kell invesztálni, és ezek általában meghatározott területekre fókuszálnak - például gyógyászati technológiára, digitális egészségügyre vagy autóiparra.

- Miért gondolták úgy, hogy egy ilyen platformot létre kellene hozni? Honnan jött az ötlet?

- Jon Medved alapító-vezérigazgatónk (CEO) és "látnokunk" úgy gondolta, hogy így demokratizálni lehet a magántőke-befektetéseket. Miért kellene kizárni abból a lehetőségből a magántőke-befektetőket, hogy korai fázisú vállalatokba fektessenek be? Az 1980-as, '90-es években például az, aki Apple-be fektetett - amely relatíve hamar ment tőzsdére - nagyobb nyereséget realizálhatott a befektetésén. Manapság vállalatok sokkal tovább várnak a tőzsdére lépéssel, így a potenciális nyereség is sokkal kisebb.

- Mi az oka annak, hogy a cégek sokkal később lépnek tőzsdére?

- A személyes véleményem szerint azért, mert a cégek nem akarnak szabályozások hatálya alá kerülni, ugyanis amint tőzsdére lépnek, akkor már mindennek ki vannak téve: például jelentési kötelezettségek vannak, mindenféle más szabályoknak meg kell felelni és még a részvényesekkel is foglalkozni kell. Ez komoly költségekkel jár, és jelentősen leköti a felsővezetés idejét. Miközben a cégtulajdonosok a saját vállalatukra akarnak koncentrálni, nem akarják ezeknek kitenni magukat. A vállalatok tőzsdére lépésének egyik oka, hogy az alkalmazottak elégedettségét fenntartsák. Ez ugyanis az egyik legfőbb módja annak, hogy likviditáshoz jussanak a munkavállalói részesedéshez - ez az egyik tényező, ami szerepet játszik ebben.

Mi az az OurCrowd?
Az OurCrowd egy globális befektetési platform és egyben Izrael egyik legaktívabb kockázatitőke-befektetője. Idén tavasszal már elmondhatták magukról, hogy 1 milliárd dollár felett diszponáltak. Az OurCrowd hálózata jelenleg 30 ezer akkreditált befektetőből áll, akik a világ 150 országában vannak jelen. A portfóliójában szereplő cégek közül többet olyan vezető technológiai és ipari vállalatok vásároltak meg, mint a Canon, Uber, Nike, Continental, Intel.

- Amikor az OurCrowd befektet egy vállalatba, számít az, hogy a cég épp melyik fejlődési szakaszában van?

- Egyáltalán nem számít, miután sok mindent figyelembe veszünk akkor, amikor a befektetésről döntünk. Amikor úgy döntünk, hogy befektetünk egy cégbe, akkor onnantól egy portfólió csapatunk aktívan segíti vállalatot. Ennek a segítségnek a része, hogy a céget a kapcsolati hálónk részévé tesszük annak érdekében, hogy élhessenek a befektetőink üzletfejlesztési lehetőségeivel, vagy hogy a hálózatunkba való becsatlakozással potenciálisan bemutathassuk őket azoknak a multinacionális vállalatoknak, amelyekkel mi is együtt dolgozunk. Az OurCrowd fejlesztése során mi is egyre több módot találunk a portfóliónkban lévő cégeink számára arra, hogy azok a mi tudás- és befektetői bázisunk adta lehetőségeket kiaknázhassák. Az OurCrowdra egyébként egyre inkább egy stratégiai befektetőként tekintenek az általa biztosított hozzáadott érték miatt. Egy kockázati tőkealapnál általában van 3-4-5 partner, amelyeknek megvannak a saját kapcsolati hálóik. Az OurCrowdnál viszont lehetőség van arra is, hogy az akkreditált befektetőinknél rákérdezhessünk arra, hogy ki tudna egy adott vállalatot például a Boeing értékesítési alelnökének bemutatni. Mi ehhez hasonló találkozók százait hoztuk már össze.

- Önök keresnek meg befektetésre érdemes cégeket vagy a cégek keresik meg Önöket jellemzően?

- Ez mindkét irányba működik. Nemrégen például a Beyond Meat nevezetű cégbe invesztáltunk, amely a közelmúltban 2019 legsikeresebb tőzsdei kibocsátását (IPO) hajtotta végre, és a piaci értéke már 10 milliárd dollár körül jár. Megtetszett a koncepció. Az éves globális befektetői fórumunkon mintegy ezer Beyond Meat burgereket szolgáltunk fel, hogy a résztvevők megkóstolhassák, milyen is egy növényi alapanyagból készült burger. Mondhatom Önnek, jó íze van, és az állaga is jó!

- Amikor befektetésen gondolkodnak, melyek azok a főbb kritériumok, amelyeket néznek egy vállalatnál?

- Számos ilyen tényező van. Ilyen például a menedzsment - ami a legfontosabb -, valamint hogy milyen piacra lépne a vállalat, mekkora az a piac, mekkora az értéke, mi különbözteti meg őket mástól technológiai szempontból stb.

- És mi a helyzet a korai fázisú cégekkel?

- Az ilyen vállalatok számára létrehoztunk egy inkubátort. Ha ezen a szakaszon sikeresen átjutnak, akkor már elkezdhetjük ezeket a vállalatokat ajánlani az OurCrowd fő oldalán, mint befektetési lehetőségeket. A korai fázisú cégeknél azt is figyeljük, hogy van-e a tagjai között olyan vállalkozó, akinek korábban már több sikeres exitje volt. Ezek azok a cégek, amelyeket lehetséges, hogy már a kezdetektől pénzzel is segítünk. Mi opportunisták vagyunk, ha befektetésről van szó.

- Ha egy vállalat megkeresi Önöket, mint befektetőket, mire számíthatnak, mekkora részesedést kérnek a befektetésért?

- Ez a cégtől függ, illetve attól, hogy kik a befektetői. Ha egy vállalat az inkubátor programon keresztül érkezik és sikeresen halad előre, akkor általában harmincvalahány százalékos részesedésért cserébe szállunk be. Nem szeretnénk túl nagy részesedést, mert az demotiválhatja az alapítókat. Ez a részesedési hányad védelmet ad az OurCrowdnak egy esetleges későbbi hígítással szemben, miközben így annak a lehetősége is megvan, hogy az OurCrowd fenntartsa vagy növelje a részesedését a cégben további kapcsolódó befektetésekkel. Ez egyensúly kérdése és a helyzettől függ.

- Van olyan konkrét ágazat, amire befektetőként összpontosítanak?

- Minden szektort figyelünk. A legjobb vállalatokat keressük a legjobb menedzsment csapattal. Földrajzilag elsősorban Izraelre összpontosítunk, de befektetünk az Egyesült Államokban, Európában, Indiában, Szingapúrban, Kínában, de folyamatosan keressük a globális terjeszkedés lehetőségét is.

- Mi az az átlagos idő, ami alatt egy vállalat exitál az OurCrowdból?

- Korábban átlagosan körülbelül 5-7 évről beszéltünk, de most már nehéz ezt megmondani - volt már olyan vállalatunk, amelyet az OurCrowd befektetését követően hat hónap után vásároltak fel.

- Izraelben nagyon élénk startupközösség van. Mi a kulcsa egy ilyen ökoszisztéma kialakulásának?

- Országunk nem igazán gazdag természeti erőforrásokban - ez szerintem egy nagy motiváló erő. Emellett bekövetkezett egy változás is az izraeli kormány gondolkodásmódjában az 1980-as években, amikor Izrael a szocialista megközelítését egy sokkal piacközpontúbb nézetre cserélte. Nem egészséges, ha a kormány a fő foglalkoztató. Véleményem szerint ebben sikeres munkát végeztünk. Mivel kicsi a belső piacunk, ezért a legtöbb izraeli cég exportra fejleszt. Néhány olyan vállalat, amelyet bevezettek a tőzsdére, nagyon jól szerepelt, és van néhány, amelyet felvásároltak.

Tavaly például a Mobileye-t vette meg az Intel 14 milliárd dollárért. Az izraeli gazdaság szempontjából pedig fontos, hogy az Intel nemcsak az országban hagyta a céget, de úgy döntött, hogy az egész globális önvezető autók fejlesztésével foglalkozó részlegét is Izraelbe telepíti. Ráadásul az izraeli kormány is úgy döntött, hogy a startup ökoszisztéma további ösztönzése végett bővíti az inkubátorprogramokat. Az izraeli kormány most már az Izraeli Innovációs Hatóságon keresztül bizonyos inkubátorok számára cégszámtól függően pénzügyi forrásokat is biztosít, amelyért cserébe a sikeres cégektől tőke helyett jogdíjakat kap.

- Hat év alatt az OurCrowd 1 milliárd dolláros tőkét vállalt, 18 alapba, 170 vállalatba fektetett be, 35 - főleg nagyobb vállalatok általi akvizíciókból eredő - exittel büszkélkedhet és 13 leírást könyvelhetett el. Mi a következő lépés az OurCrowd számára?

- Amikor Jon megalapította a vállalatot, az egyik kitűzött célja az volt, hogy az ágazatban létrehozza a világ egyik vezető cégét Jeruzsálemben. Azt hiszem, ez történik most. Úgy vélem, hogy ahogy haladunk előre, megpróbálunk a piaci igényekre reagálni vagy azok elébe menni. Mi például elindítottunk egy sor alapot és létrehoztunk egy inkubátort, mert a piacnak erre volt igénye. Az OurCrowd földrajzi terjeszkedési lehetőségeket is keres: aktívak vagyunk a Távol-Keleten és keressük annak a lehetőségeit, hogy itt megtartsuk a globális vezető szerepünket. Izraelben az a jó, hogy sok ágazatban rengeteg dolog történik, ezért nem kell magunkat lekorlátoznunk. Így tekintünk a világra is, és így növekszünk.

Karrierív
Jay Kalish a 2013-ban Jon Medved kockázatitőke-befektető által alapított OurCrowd jogi tanácsadója és az egyik alapító partnere. Több mint 26 éves jogi, befektetői kapcsolati és management tapasztalatot szerzett eddigi pályafutása során. Tanácsadó volt több a Nasdaqon is jelen lévő cégeknél, mint például a Teledata Communications vagy az e-SIM, illetve több startupnál is megfordult ilyen minőségében. Több izraeli állami vállalatnál - például Allot Communications, ECI Telecom - befektetési kapcsolatokért felelős igazgatói beosztásban dolgozott. A Patir technology inkubátorban vezérigazgatói posztot töltött be. Jay Kalish közgazdasági BA diplomával rendelkezik a Yeshiva Egyetemről és egy jogi doktori fokozattal a New York-i Cardozo jogi egyetemről.

Jay Kalishsal, az OurCrowd alapító partnerével a Venture Capital Summit idei budapesti rendezvényén beszélgettünk, amelynek a Napi.hu is médiatámogatója volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

LenovoR61, 2019.07.01 19:28

ez azt jelenti hogy újabb nagy csőd és lopás van készulöbe és zsidó is van benne igy biztos a bukta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html