A márciusi japán földrengést és cunamit követő 24 órában a korábban gondoltnál sokkal gyorsabban romlott a helyzet a megsérült fukusimai atomerőműben, mint az korábban gondolták - állítja a Wall Street Journal a létesítményt üzemeltető Tepco áramszolgáltató frissen publikált, több mint 2000 oldalnyi naplófeljegyzéseire, illetve az események erre alapuló rekonstrukciójára alapozva. Voltak olyan órák, amikor a mérnökök a környéken lévő házakba bekopogva kértek elemlámpákat, hogy világítsanak a teljesen elsötétült létesítményben, illetve az utcán álló autókból kiszedett akkumulátorokból nyert árammal táplálták alkalmi mérőműszereiket, amelyekkel azt próbálták kideríteni, hogy vajon mi történhet az erőmű súlyosan sérült egyes blokkjában. A Tepco egyik vezetője hangos szóváltásba keveredett Kan Naoto miniszterelnökkel, mivel a cég késlekedett megtenni a reaktor robbanását megelőző intézkedést.

A földrengés kitörésekor, március 11-én kora délután az erőmű éppen üzemelő három blokkja automatikusan leállt, a pincében lévő dízelmotoros áramfejlesztők bekapcsoltak, elegendő energiát adva világításhoz és a rendszerek hűtéséhez. Egy órával később a cunami elöntötte a pincét, kivégezve ezzel a generátorokat, ám a mérnökök úgy vélték, van még nyolc órájuk az áramellátás helyreállítására, mivel a tartalék akkumulátorok addig elegendő energiát biztosítanak a reaktorok hűtésére. A naplóbejegyzésekből azonban kiderül, hogy a vízbetörés ezt az utolsó védelmi vonalat is elsodorta, ami önmagában is elég rémisztő, ám az is világossá válik a dokumentumokból, hogy ráadásul akkor ezzel nem voltak tisztában.

Ahogy közeledett az alkony, úgy vált világossá számukra, hogy az atomerőmű teljesen elsötétült, olyan állapotba került, amit a biztonsági kézikönyvek a lehető legrosszabb helyzetként írnak le. Ekkor kezdtek el a környéken guberált eszközökből alkalmi berendezést építeni, amelytől azt remélték, hogy legalább a reaktorokban zajló folyamatokról információt szerezhetnek vele. Este kilenc után az egyes blokkban olyan gyorsan csökkent a hűtővíz szintje, hogy a nukleáris fűtőrudak majdnem a felszínre kerültek. Ez egyet jelentett a közvetlen robbanásveszéllyel. Éjjel 11 órakor érkezett meg az első áramfejlesztőt hozó teherautó, amit üdvrivalgással köszöntöttek a mentésben részt vevők, ám örömük korai volt, ugyanis a mozgó generátort nem tudták rácsatlakoztatni az erőmű rendszereire. Egyszerűen nem voltak elég hosszúak ehhez a rendelkezésükre álló kábelek.

Éjfélkor az egyes reaktorban a nyomás már másfélszerese volt a megengedettnek. A radioaktivitás olyan erős volt, hogy a munkásokat kiparancsolták az épületből. A Tepco és a kormány is belátta, hogy egyetlen megoldás maradt: ki kell szellőztetni a blokkot, hogy csökkenjen a nyomás, tudomásul véve, hogy emiatt a környéket súlyos radioaktív szennyezés éri. A felismerést azonban nem tett, hanem órákig tartó zűrzavar és kommunikációs hibák sorozata követte. A Tepco 12 órával a katasztrófa után értesítette az állami ipari biztonsági hivatalt, hogy a reaktorban a nyomás valószínűleg elérte a tűréshatár kétszeresét. A szellőztetés ennek ellenére még mindig nem indult meg, ezért a kormányfő hivatala formálisan utasította az áramszolgáltatót, hogy kezdje meg a szellőzők kinyitását. Hiába, nem történt semmi.

A Tepco a napokban azzal magyarázta akkori késlekedését, hogy mérnökei úgy vélték, a fűtőanyag már összeolvadt egy kupacba a reaktorkamra alján, továbbá nem látták megoldottnak a lakosság kitelepítését, mielőtt a levegőbe kerül a szennyezett levegő-víz keverék. Kormányhivatalnokok szerint azonban az magyarázta a cég kivárását, hogy vezetői tudták, a szellőztetés nyomán azonnal sokkal súlyosabbnak, a csernobili katasztrófával összemérhető tragédiának minősül majd az erőmű balesete, annak minden egészségügyi és anyagi következményével.

Kan kormányfő március 12-én reggel hétkor érkezett meg helikopteren Fukusimába, ahol Muto Sakae, a Tepco illetékes vezetője arról tájékoztatta, hogy az áramellátás hiánya miatt további négy óráig nem tudják elkezdeni a szellőztetést. Embereket kell beküldeni a súlyosan radioaktív környezetbe, de kétséges, hogy találnak olyanokat, akik elvégzik a munkát. Kan erre fültanúk szerint felcsattant, mondván: nincs idő lamentálni, akármit akarnak csinálni, azt tegyék gyorsan!

A kormányfő bő egy óra múlva azzal az ígérettel távozott, hogy további egy óra múlva megkezdik a szellőztetést. Áram továbbra sem volt, ami működtethette volna a szellőzőnyílásokat, ezért valakinek kézzel kellett kinyitnia azokat. Az életveszélyes feladatot végül az erőmű egyik vezető beosztású mérnöke vállalta, aki nyakig beöltözve, oxigéntartályból lélegezve közelítette meg a nyílást. Mire visszatért, akkora sugáradagot kapott, amekkora a japán szabályok szerint a radioaktív környezetben dolgozókat egy év alatt érheti.