Hagyományos cigarettából 151 milliárd darabot adott el a PMI 2020 második negyedévében, 17,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a hevített dohánytermékek 18,7 milliárd darabos forgalma azonban 24,3 százalékos éves növekedést mutatott - idézi a cég közlését az MTI.

A PMI füstmentes termékeinek nettó bevétele az első félévben elérte a 3,2 milliárd dollárt, ez a PMI teljes nettó bevételének már csaknem egynegyedét teszik ki. A vállalat célja, hogy 2025-re a teljes nettó bevétel 38-42 százaléka származzon a füstmentes termékekből.

Kiemelték, hogy az alternatív dohánytermékek piaca egyre nagyobb szeletet hasít ki a globális forgalomból, így a dohányipari cégek is felismerték, a hagyományos megoldások mellett érdemes füstmentes alternatívákkal megjelenniük a piacon. A PMI ezért teljes k+ f költségeinek 98 százalékát, és a kereskedelmi kiadások 71 százalékát fordította füstmentes termékek kutatására és értékesítésére tavaly.

Megemlítették, hogy az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatalának (FDA) legutóbbi döntése alapján az IQOS dohányhevítéses rendszer négy évre megkapta a lehetőséget, hogy "módosított kibocsátású dohánytermék" információ feltüntetésével értékesítsék.