Új cég nyithat benzinkutat Magyarországon

Ha az Auchan benzinkútjánál tankol, már egy lengyel cég üzemanygát vásárolja - írta meg a Világgazdaság. Hozzátéve: könnyen meglehet, hogy a PKN Orlen már ennyivel nem éri be.
Szabó M. István, 2019. szeptember 3. kedd, 08:14
Fotó: Getty Images

A lengyel olajtársaság, a PKN Orlen a Lotos Group felvásárlásával megjelent a szlovák benzinkúthálózat üzemeltetői közt, a következő lépés pedig Magyarország is lehet - írja a vg.hu. A cég Lengyelország mellett Csehországban, Németországban és Litvániában is üzemeltet ilyen hálózatot, Szlovákiában most bővít, Csehországban pedig megnyitotta az első saját benzinkútját is.

Daniel Obajtek, a PKN Orlen igazgatóságának elnöke bizakodó, úgy látja, hogy a cégcsoport finomító kapacitása arra is elegendő lehe,t hogy Közép-Európában a nagykereskedelmi értékesítés mellett a kiskereskedelmi pozícióikon is javítsanak. A Mol számára nem ismeretlen a PKN Orlen, mert Szlovákia mellett Csehországban is riválisai egymásnak, sőt: a magyarországi Agip kúthálózatért anno a lengyelek is versenybe szálltak. A vg.hu szerint a nagykereskedelemben a cseh leányvállalatán (Unipetrol) keresztül már jelen Magyarországon a PKN: több kiskereskedelmi hálózat, köztük az Auchan beszállítója. (A cikk publikálása után ezt cáfolta az Auchan kommunikációs ügynöksége. Közölték, hogy az Auchan Retail Magyarország "jelenleg nem áll üzleti kapcsolatban egyik céggel sem".)

A napilapnak nyilatkozó iparági elemző szerint a PKN vagy az Unipetrol kiskereskedelmi megjelenése lehet a lengyel cég következő lépése akkor is, ha "a Mol-OMV-Shell hármas piaci pozíciói megdönthetetlennek tűnnek".

HOZZÁSZÓLÁSOK