Pluszmilliókról mondott le a távozó gyógyszer-vezér

Hat év alatt 72 millió svájci frank − erről mondott le ma Daniel Vasella, a svájci Novartis AG gyógyszergyár leköszönő elnöke a vállalatvezetéssel kötött megállapodásban.
Szabó Márta, 2013. február 19. kedd, 19:26
Fotó: Napi.hu

Az elnöki posztot 1999 óta betöltő Vasella − aki 1996−2010 között vezérigazgatóként is irányította a Novartist − a cég pénteki éves közgyűlésén távozik majd; a busás összeget a társaság indoklása szerint azért kapta volna, hogy ne menjen a konkurenciához és ne is adjon nekik információkat. A 60 éves szakember tavaly ősszel jelezte az igazgatóságnak szándékát, amit idén januárban jelentett be hivatalosan is, miután megtalálták az utódát (Jörg Reinhardt a Bayertől tér vissza a Novartishoz).

Vasella eredeti szerződése szerint 12 millió frank egyszeri összeget kap távozásakor, ezt fejelte volna meg a most felbontott megállapodás. A 72 millió azonban felháborodást váltott ki mind a Novartis egyes részvényesei, mind svájci politikusok körében − számolt be a BBC −, ami akkor sem csillapodott, amikor Vasella jótékony célra ajánlotta fel a teljes összeget. A távozó elnök most közleményében hangsúlyozta: megérti, hogy sokan túl magasnak tartják ezt a kompenzációt, ezért maga ajánlotta fel az igazgatóságnak, hogy felejtsenek el minden, az eredeti szerződésben nem szereplő juttatást.

A Novartis elnöke azért is kényszerült e nagyvonalú gesztusra, mert Svájcban épp a forró témák közé tartozik a vállalati felső vezetők javadalmazása, március 3-án tartanak népszavazást arról, hogy a "kövér macskák" kompenzálását a részvényeseknek is jóvá kelljen hagyniuk, ne csak az igazgatóság döntsön. Egy januári felmérés szerint a szavazók 65 százaléka támogatja ezt a javaslatot − a Bloomberg által idézett vállalati vezetők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy így a Svájcban működő multik nehezebben tudják majd megszerezni a legtehetségesebb embereket, sőt az is kérdéses, hogy mondjuk egy amerikai vállalat ezek után ott állítja fel európai főhadiszállását.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK