A szerb kormány 2014-ben kezdte meg több mint ötszáz veszteséges állami vállalat privatizációját, ám a gyógyszergyártó cégre csak most sikerült vásárlót találnia.

A luxemburgi Aelius a legnagyobb brazil gyógyszeripari cégének, az EMS-nek a leányvállalata. A vásárló cég képviselője, valamint a szerb gazdasági miniszter csütörtökön Belgrádban írta alá a szerződést, amellyel az Aelius átvállalta a Galenika 25 millió eurós banki tartozásait, valamint ígéretet tett arra, hogy a következő két év során 5,525 millió eurót fektet a cégbe, és legalább 900 dolgozót megtart.

A sajtónak a Galenika szakszervezetének vezetője reményének adott hangot, hogy a vásárló cég a közeljövőben kibővíti a szerb vállalat termékskáláját, megtartja mind az 1150 dolgozót, és megemeli az átlagosan 400 eurót kitevő béreket.

A Galenika tíz éve még a szerb piac mintegy 40 százalékát tudhatta magáénak, mára piaci részesedése körülbelül 7 százalékra esett vissza.

(Képünk illusztráció.)