Rárontott a hatóság az egyik vezető magyar húsipari cég tulajdonosára

Lengyelországban nyomozók vitték el, de később elengedték az egyik legnagyobb magyar húsipari cég olasz főtulajdonosát, Piero Pinit. Cége, a Pini Polonia egyes vezetőit adócsalással és feketemunkával gyanúsítják - értesült a Figyelő.
Napi.hu, 2017. január 5. csütörtök, 13:55

Akciódús videóban kapta a főszerepet egy hónapja Piero Pini, a magyar hússzektorban is meghatározó érdekeltségekkel rendelkező olasz befektető a minap egy lengyel hatósági eljárás során. Lengyelország legnagyobb vágóhídjának főtulajdonosát, valamint ottani ügyvezetőjét magukkal is vitték az adónyomozók egy rajtaütésszerű akcióiban, amiről videó is készült - olvasható a hetilapban.

December 8-án reggel a lengyel Központi Nyomozó Iroda (CBSP) akciója során több mint 200 rendőr, határőr és adónyomozó szállta meg a Pini Polonia kutnói vágóhídi épületét. Egyebek között forgalmi adóval, valamint a munkavállalókkal, közöttük is a külföldi állampolgárok foglalkoztatásával kapcsolatos dokumentumokat kerestek.

Lengyelország legnagyobb húsfeldolgozó üzemében ugyanis nemcsak tősgyökeres helyiek, hanem nagy számban ukrajnai lengyelek is dolgoznak. Pedig a szakmában hajdan kevesen hitték volna, hogy ekkorára nő majd a rendszerváltással szinte egy időben startolt Pini-birodalom, amelynek bölcsője lényegében Magyarországon ringott. (Pini, a Hungary Meat Kft elnöke, amely Kiskunfélegyházán az ország ezidáig legnagyobb vágókapacitású vágóhídját alapította és működteti).

"Pár évvel ezelőtt lehet, hogy még belebukott volna egy ekkora - forintban számolva többmilliárdos - büntetésbe, de ma már nem" - nyilatkozta róla egyik partnere. Ha esetleg jogerőssé is válik, komolyabb megrázkódtatás nélkül ki tudja fizetni.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK