Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dél-koreai elektronikai konszern szerdán előzetes adatként azt közölte, hogy a tavalyi működési eredménye 27,7 ezer milliárd won (23,7 milliárd dollár) volt. Ez 52,9 százalékkal kisebb a 2018. évinél és 2015 óta a legalacsonyabb.

A cég bevétele 5,9 százalékkal, 229,5 ezer milliárd wonra (196 milliárd dollár) esett, ami 2016 óta a leggyengébb adat.

A Samsung még januárban ismerteti egyes ágazatainak teljesítményével kapcsolatos adatokat.

A cég ugyancsak szerdán azt közölte, hogy a december végével záródott tavalyi utolsó három hónapban a működési profitja 7100 milliárd won (6,1 milliárd dollár) volt. Ez 34,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál, de felülmúlta a várt 6500 milliárd wont (5,6 milliárd dollár).

Az ugyancsak előzetes adat szerint a negyedéves bevétel 0,5 százalékkal, 59 ezer milliárd wonra (50,4 milliárd dollár) mérséklődött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!