Az üzemanyagárak zuhanása és a terrorcselekményektől való félelem ellenére növekvő utazási kedv a légitársaságok profitjának növekedését ígéri jövőre az International Air Transport Association (IATA) jelentése szerint. A közel 260 szállítót és a világ légi forgalmának 83 százalékát összefogó szervezet arra számít, hogy a 2015-ös, rekordnak számító 33 milliárd dollár után 2016-ban a légitársaságok nettó nyeresége újabb rekordot ér el 36,3 milliárd dollárral, amelynek több mint fele az észak-amerikai vállalatoktól származik majd.

A genfi székhelyű szövetségeredetileg erre az évre csak 29,3 milliárd dolláros nyereséggel számolt, viszont ezúttal a várt eredményt nem rendkívüli, hanem átlagosnak nevezhető profitrátával (idén 4,6, jövőre 5,1 százalék) érik el a társaságok.

A helyzet javulását elsősorban a terrorcselekmények miatti aggodalmak veszélyeztetik - főleg a merényletek hatására a légitársaságok részvényeinek árfolyama novemberben 6 százalékot esett, de a szakértők úgy vélik, a párizsi terror emléke 6-9 hónap alatt elhalványul, az emberek azonban addig sem mondanak le utazási terveikről, legfeljebb célállomást változtatnak.