Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az FAA január 7-én az Ukraine International Airlines járatának Teherán mellett történt lelövésére válaszul tiltotta meg szigorúan minden amerikai légitársaságnak, hogy a Perzsa-öböl, az Ománi-öböl, illetve bizonyos közel-keleti országok felett repüljenek - olvasható a portálon.

A nagy áruszállítók - Fedex, Kalitta Air, Omni Air International és Atlas Air - kivételért folyamodtak, amelyet pénteken meg is kaptak. Ugyanakkor a hatóság felhívta a figyelmet, hogy minden gép kövesse a kiadott hivatalos helyi eljárásokat és a légiforgalmi irányítás utasításait, valamint a biztonsági kockázatok csökkentése érdekében minimalizálják a víz feletti repülés időtartamát.

A tiltásnak komoly hatása volt az üzemelésre, mert az USA-ból Bahreinbe közlekedő menetrend szerinti járatokat kénytelenek voltak leállítani.

Furcsa fordulat az ügyben, hogy

a mentességi határozat kézhez vétele után a Fedex kivételével minden légitársaság jelezte, mégsem él a lehetőséggel.