Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ügy előzménye, hogy egy holland utazási irodánál magánszemélyek repülőutat foglaltak, amelynek árát az irodának fizették ki. A légi járat működtetéséért felelős társaság az utat törölte. Az utazási irodát időközben fizetésképtelennek nyilvánították, ezért a repülőjegyek árát nem térítette vissza. Az utasok a holland bírósághoz fordultak, amely a járattörlés miatt átalány-kártalanítás megfizetésére kötelezte a légitársaságot, azonban nem foglalt állást a repülőjegyek árának visszatérítésére irányuló kérelmekről - ismertette az ügyet az MTI.

A holland bíróság arra kívánt választ kapni, hogy az utas kérheti-e a jogaira vonatkozó rendelet alapján a repülőjegy árának az utazásszervező cégnek fizetett visszatérítését a légi fuvarozótól.

Az uniós bíróság ítéletében hangsúlyozta: a szervezett utazásokra vonatkozó irányelv alapján fennáll a visszatérítéshez való jog, azt azonban kizárja, hogy az utas a légi fuvarozótól is követelhesse a repülőjegye árának visszatérítését. Ez az érintett utas indokolatlan, a légi fuvarozó kárára történő túlbiztosítását eredményezné, a légitársaság ebben az esetben ugyanis ki lenne téve annak a kockázatnak, hogy viselnie kellene az utazásszervezőt terhelő felelősséget is.

Ez a megállapítás arra az esetre is vonatkozik, amikor az utazásszervező a repülőjegy árát fizetésképtelensége miatt nem tudja visszatéríteni, és a visszatérítés biztosítékáról sem gondoskodott.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy az uniós irányelv szerint az utazásszervezőnek megfelelő biztosítékkal kell rendelkeznie, hogy fizetésképtelenség esetén a befizetett összegeket visszatérítse. Egy nemzeti szabályozás csak akkor alkalmazza helyesen az uniós irányelvben foglalt kötelezettségeket, ha rögzíti, hogy az utazásszervező fizetésképtelensége esetén hatékonyan biztosítja az utasok számára az általuk befizetett teljes összeg visszatérítését. Ennek hiányában az érintett utast mindenképpen megilleti az a lehetőség, hogy az uniós jog megsértésével okozott kár megtérítése érdekében az adott tagállammal szemben keresetet indítson - közölte az uniós bíróság.