Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Revolut vezérigazgatója és alapítója Nik Storonsky a Learnbonds pénzpiaci hírportálnak adott interjúban elmondta, az elmúlt évben megkétszerezték a munkavállalói létszámot, és a legnagyobb nehézség a kereslettel lépést tartani. A népszerű alternatív pénzpiaci szolgáltató megsokszorozná mostani piaci kapitalizációját, ezzel még inkább a hagyományos bankok piacából hasítana ki újabb részeket.

A becslések szerint a kedvező árfolyamokat, ingyenes bankkártyát és számlavezetést kínáló cégnek már Magyarországon is 100 ezerre tehető a felhasználói bázisa, ami folyamatosan bővül. A szolgáltatás népszerű az ingyenesség miatt miatt, ráadásul 3 ezer forintos ingyenpénz akcióval is igyekeznek meggyőzni új felhasználókat.

Világszerte is rohamos növekedéssel számolnak. Storonsky szerint ugyan nincs konkrét menetterv, de a következő néhány évben elérik és túl is lépik a 10 milliárd dolláros kapitalizációt. Jelenleg valamivel kevesebb mint 3 milliárd dollár a cég tőkéje.

A Revolut a hagyományos bankok lekörözésében gondolkodik, amelyek nem tudnak eléggé hatékonyan szolgáltatni a modern körülményeknek és ügyféligényeknek megfelelve. Amennyiben a cég elérné célját, tőkeszintje alapján bekerülne a világ száz legnagyobb bankja közé.

Maréknyi más cég mellett a Revolut az egyik, amire "unikornisként" tekintenek, olyan innovatív pénzügyi szolgáltatóként, ami életképes, és meg is tud kapaszkodni a hagyományos banki szolgáltatások piacán. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a nagyratörő tervek ellenére a 2015-ben indult, Nagy-Britanniában bejegyzett cég továbbra is veszteséges.

Itthon a legtöbb bankvezető szerint az innovációs cégek inkább hatékony, ügyfélélményt javító kiegészítéseit szállíthatják a meglévő banki szolgáltatásaiknak. Ehhez képest egy kutatás szerint 2025-ig a bankok világszerte árbevételük 15 százalékát elbukhatják a fintech térnyerése miatt.