Az Apple Inc. részvényeinek ára 1,3 százalékos emelkedéssel 542,44 dollárra emelkedtek tegnap reggel New Yorkban, amivel a vállalat piaci kapitalizációja 505,8 milliárd dollárra nőtt, először lépve át a cég életében a félezer-milliárdos értéket - jelentette a Washington Post. A világ vállalatainak rangsorában több mint 93 milliárd dollárral lemaradva az Exxon Mobil Corp. követi az Apple-t.

A vállalat papírjai idén eddig 34 százalékkal drágultak, miután a befektetők sokat válnak az új, a korábbinál erősebb, gyorsabb iPad táblakomputertől, amelyet várhatóan jövő szerdán mutatnak be, továbbá az iPhone okos telefon legújabb változatától, amelyet a harmadik negyedévben dobnak piacra. További felhajtóerőt jelent, hogy a közel 100 milliárd dollár készpénzen és befektetésen ülő vállalat a várakozások szerint 12 év óta először osztalékot fog fizetni tulajdonosainak.

A 500 volt 3 is

Mindössze hat olyan amerikai vállalat van, amely valaha elérte az 500 milliárdos piaci értéket - írja a BBC. Az Exxon 2007-ben ért ennyit, a Microsoft az internetbuborék felfúvódásának csúcsán, 2000 egy ideig 600 milliárdon is állt - most a felét sem éri ennek. A klubba tartozik még a Cisco Systems, az Intel és a General Electric.

Elemzők szerint az Apple 2012-ben 40 milliárd dollár profitot zsebelhet be, annyit, amennyit a legtöbb vállalat árbevételben sem tud produkálni. Ugyanakkor az almás cég sem volt mindig gigantikus, 1997-ben például, amikor a csőd szélén állt, mindössze 3,19 dollárt adtak a részvényeiért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!