Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság keddi számának cikke

A tervek szerint az IBM új bázisán egészségügyi és nanotechnológiával kapcsolatos kutatások folynak majd. Az IBM a projekt technikai és módszertani részét biztosítja, a kutatócsapatot várhatóan a marosvásárhelyi, a gyulafehérvári, a brassói és a kolozsvári egyetemről verbuválják.

A dokumentum szerint a román kormánynak két hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy eldöntse, bevonja-e a projektbe az egészségügyi vagy az oktatási minisztériumot, de ez idő alatt kell kiderülnie annak is, hogy Bukarest hogyan és mennyit kíván a projektbe fektetni. A dokumentum aláírásától számítva 60 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a majdani együttműködés részleteit kidolgozzuk, ekkor derül majd ki, hogy mely városok és milyen intézmények kapnak szerepet a projektben − mondta Thomas Reeves, az IBM alelnöke.

Az amerikai mamutvállalat tíz kutatóbázisán háromezren dolgoznak, olyan nagyvárosokban, mint Zürich, Haifa vagy Peking. A kutatómunka eredményeként évente több mint ötezer új technológiát védenek le, amelyek licencét az eszközgyártó cégek vásárolják meg. A romániai intézmények kiváló szakembereket képeznek, azonban sajnálatos módon jelentős részük elhagyja az országot. Célunk, hogy ezt a folyamatot megállítsuk vagy akár megfordítsuk − mondta Reeves, aki szerint egy esetleges együttműködés jelentős hasznot hozna az Romániának, hiszen a közös munka gyümölcséből a felek egyenlő arányban részesülnének.

Nem véletlen, hogy az IBM Marosvásárhelyt választotta ki kutatóbázisának célpontjául, a városvezetés ugyanis nemrég dolgozta ki a Digital Mures névre keresztelt stratégiáját, amelynek elsődleges célja, hogy olyan neves nemzetközi nagyvállalatokat csalogasson a városba, amelyek érdekeltek egy egészségügyi kutatóbázis létrehozásában. Marosvásárhely ezenfelül úgynevezett "intelligens város" (smart city) tematikájú kutatásokban is részt vesz, a tervek szerint a város lakói hamarosan elektronikus kártyarendszeren keresztül vehetik igénybe a köz- és pénzügyi szolgáltatásokat.