Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit

A magyarországi megoldáshoz hasonlóan Romániában is megosztanák a bankokkal a devizahitelesek árfolyamterheit annak a törvénymódosításnak a kezdeményezői, amelyet különböző pártok Bihar megyei törvényhozói terjesztettek elő a bukaresti parlamentben - közölte Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei parlamenti képviselője az MTI-vel kedden.
MTI, 2013. november 19. kedd, 16:37
Fotó: Napi.hu

Hozzátette: Bihar megyében sikerült egy ötpárti egyezséget kialakítani az RMDSZ által kidolgozott tervezet támogatására, amelyben a kétharmaddal kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) és az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) honatyái egyaránt részt vesznek.

Romániában egy 2010-ben elfogadott sürgősségi rendelet tette lehetővé a végtörlesztést a hitelesek számára, egyben azt, hogy kedvezőbb kamatfeltételek mellett újrafinanszírozhassák hitelüket. Ezt a rendeletet módosítaná a törvénytervezet úgy, hogy a devizahitelesek lejben fizethessék vissza tartozásukat azon a devizaárfolyamon, amelyen a hitelt annak idején felvették.

Arra a kérdésre, hogy vajon hogyan fognak reagálni a bankok, ha törvénnyel akarnak a hitelszerződéseikben garantáltnál lényegesen kedvezőtlenebb feltételeket rájuk kényszeríteni, Szabó Ödön azt mondta: ha józanul mérlegelnek, nekik is érdekük lehet ez a megoldás.

"Folyamatosan nő a bedőlő hitelek száma, másfél év alatt 7,2 százalékról 9,1 százalékra nőtt a rosszul fizető hitelek aránya, így a bankok azt is elveszíthetik, amivel jelenleg rendelkeznek. Ha vállalják a lejben történő újrafinanszírozást, valóban van egy 10-20 százalékos veszteségük, de biztosan hozzájutnak a pénzükhöz" - magyarázta a képviselő.

Arra a kérdésre, hogy vajon a bukaresti kormány fogja-e támogatni az elképzelést, Szabó Ödön azt mondta: ez a társadalmi nyomáson múlik. A képviselő úgy vélekedett, ha nem is az előterjesztésben javasolt formában, de a román kormánynak mindenképpen lépnie kell valamit az árfolyamcsapdába esett devizahitelesek védelmében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

homeros, 2013.11.19 17:48

@Antiifreemaison: dátumokkal hogy állsz? cikket olvasd át újra, ezúttal próbálj meg kicsit koncentrálni...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.19 17:46

@homeros: mondtam 1 éve ,hogy majd bennünket másolnak...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homeros, 2013.11.19 17:38

@Antiifreemaison: igen, másoltok...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.19 17:23

...másolunk-másolunk....,a lengyelek benyelték ma a manyupot ....homeros ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html