A készülékgyártó és szolgáltatási üzletága második negyedévi értékesítési árbevételére korábban kiadott 6,7-7,2 milliárd eurós előrejelzését a Nokia a tartomány alsó határa környékére, illetve az alá módosította az átlagos készülékárak csökkenése miatt.

A Nokia amiatt volt kénytelen lefelé módosítani eredmény előrejelzését, mert az okostelefonok piacán erőteljes verseny alakult ki az Apple Inc. iPhone készüléke és a Research in Motion Ltd (RIM) Blackberry készüléke, valamint más gyártók prémium kategóriás készülékeinek eladásai révén.

Emellett az is hatással van a piacra, hogy a darabszám szerinti eladások súlypontja eltolódott az alacsonyabb nyereségtartalmú készülékek felé, valamint gyengült az euró árfolyama.

Üzemi eredmény kulcsát a második negyedévre a korábban jelzett 9-12 százalékos, az idei évre pedig a várt 11-13 százalékos tartomány alsó határának környékére módosította a Nokia.

A világ legnagyobb mobiltelefon gyártója megerősítette a mobiltelefon világpiac darabszám szerinti forgalmának idei 10 százalékos növekedésére, valamint saját piaci részesedésének 2009-es szinten való megőrzésére korábban tett előrejelzését.

Értékesítési árbevétel alapján azonban már borúlátóbb, és a korábban jelzett növekedés helyett piaci részesedésének csökkenésére számít.