Nem csak a poggyászok sérülése, elvesztése, hanem késése esetén is jár kártérítés. Ennek feltétele, hogy az utasok írásban bejelentsék igényüket a légi fuvarozó részére legkésőbb a poggyász kiszolgáltatása napjától számított huszonegy napon belül - írja az egyesület.

Nem tisztességes eljárás az, hogy gazdasági érdekek miatt, az utasok ne kapják meg a légi fuvarozók, így a Ryanair szerződésben vállalt, és az utasok által kifizetett szolgáltatásait. Felelős cégnél tömeges esetek nem fordulhatnak elő.

Mit mond a Montreali Egyezmény?

A Montreali Egyezmény szigorú felelősségi szabályokat állapít meg többek között a fenti esetekben, ennek keretében az egyezmény előírja, hogy a poggyászszállítás során bekövetkező megsemmisülés, elvesztés, kár vagy késedelem esetén a fuvarozó felelőssége utasonként 1000 különleges lehívási jogra (SDR) korlátozódik. Kivétel, ha az utas, amikor az ellenőrzött poggyászt a fuvarozónak átadta, külön kiszolgáltatási érdekbevallást tett, és az ezért felszámított esetleges pótdíjat megfizette. Ebben az esetben a fuvarozó a bevallott összeg erejéig felel, hacsak nem bizonyítja, hogy ez az összeg a feladónak a kiszolgáltatáshoz fűződő tényleges érdekét meghaladja.

Az SDR, azaz a különleges lehívási joggal kapcsolatban említett összegek esetében a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által meghatározott különleges lehívási jog alkalmazandó. Így ezen összegeket kell a nemzeti valutákra átváltani. Jelenleg 1 SDR, mintegy 390 forint

Ez a kártérítési összeg maximuma, azonban ennek csak töredék összegét szokták a légi fuvarozók megfizetni. Ugyanis az utasoknak kell tudnunk bizonyítani, hogy pontosan mekkora kár érte őket:

Ha a csomag késése miatt bármit vásárolni kell, arról érdemes számlát kérni.

- javasolja a FEOSZ.

Ugyanakkor ismerve a Ryanair eddigi hozzáállását, sajnos elég kicsi az esély arra, hogy az utasok valóban kapnak kártérítést. Ugyanis nincs telefonos magyar nyelvű ügyfélszolgálat, nincs magyarországi fióktelep, vagy legalább egy kézbesítési cím, ahova fordulhatnának a magyar utasok.

A szervezet szerint rengeteg különféle mondvacsinált indokkal utasítja el a panaszokat a Ryanair, de a jogszabály meghatározza azt is, hogy mikor mentesül a fuvarozó. Kizárólag akkor nem terheli felelősség a késedelem miatt bekövetkezett kárért, ha bizonyítja, hogy ő maga, az alkalmazottai és megbízottai minden ésszerűen szükségessé váló lépést megtettek a kármegelőzés érdekében, vagy azt bizonyítja, hogy lehetetlen volt, hogy ő maga, az alkalmazottai vagy megbízottai ilyen lépéseket tegyenek.

A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.