Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Ipsos piackutató cég a hétvégén Torontóban rendezendő G20-csúcs kapcsán májusban végzett felmérést a www.canada.com számára, amelynek során a világ GDP-jének 75 százalékát képviselő 24 ország - köztük Magyarország - közel 19 ezer felnőtt lakosának megkérdezésével.

A felmérés szerint a vizsgált országok polgárai többnyire úgy gondolják, hogy rossz úton járnak, és elégedetlenek azzal, ahogy a dolgok manapság az országukban mennek.

Az Ipsos felméréséből az derült ki, hogy a fogyasztói bizalmat építő tényezők mit sem javultak: nincs kézzel fogható jele a nemzetgazdaságok növekedésének, továbbra is érzékelhető a munkanélküliségtől való félelem, és a személyes pénzügyi várakozások jelenleg - és várhatóan a következő hónapokban is - pesszimisták. A piackutatók ezért úgy gondolják, hogy mindezt a pénzügyminisztereknek és a központi bankok vezetőinek is szem előtt kellene tartaniuk a tanácskozásaikon.

A megkérdezetteknek csak 39 százaléka gondolja úgy, hogy országuk a helyes irányba halad. A legelégedettebbek a kínaiak, ahol a lakosság 77 százaléka vélekedik így. A dobogós helyeken emellett még India, Indonézia és Szaúd-Arábia 64-64 százalékos, valamint Ausztrália 57 százalékos aránnyal áll. A legborúlátóbbak a spanyolok, franciák és a belgák, ahol a lakosság 17, 17 és 14 százaléka elégedett. Magyarországon a lakosságnak csak 39 százaléka hiszi azt, hogy az ország helyes irányba halad.



Azzal, ahogy az adott országban a dolgok mennek csak a megkérdezettek 35 százaléka elégedett. Kína és India lakossága itt is a legelégedettebbek között van, előbbiben 70, utóbbiban 71 százalék az elégedettek aránya. A magyarok 15 százalékkal a legpesszimistábbak között van a mexikóiakkal (11 százalék) és a spanyolokkal (10 százalék) együtt.



Országuk aktuális gazdaságát átlagban 30 százaléknyian tartják erősnek, és a megkérdezettek 31 százaléka reméli, hogy gazdaságuk állapota a következő hat hónapban erősödni fog. A magyaroknak mindössze 13 százaléka tartja erősnek az ország gazdaságát, fél éven belüli erősödésében pedig 24 százalék hisz.

A megkérdezetteknek 48 százaléka tudott említeni a családjában, vagy a közvetlen környezetében olyan személyt, aki a gazdasági nehézségek miatt veszítette el az elmúlt félévben az állását. Magyarországon a lakosság 63 százaléka válaszolt igennel erre a kérdésre, amellyel a harmadik helyen áll ebben a rangsorban Mexikó (69 százalék) és Spanyolország (77 százalék) után.

A felmérés szerint a megkérdezettek 58 százaléka állította, hogy kevésbé biztos a saját, a családtagjaik vagy ismerőseik állásának a megőrzésében, mint volt fél évvel ezelőtt. Ezt a listát Magyarország vezeti 89 százalékkal, bennünket Spanyolország (82 százalék) és Dél-Korea (78 százalék) követ.

Emellett 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy a családtagjai, vagy az ismerősei között lesz olyan, aki nagy valószínűséggel elveszti az állását a következő hat hónapban. Magyarország e tekintetben már csak a lista közepén szerepel 20 százalékkal, az élen Spanyolország és Törökország szerepel 38 illetve 34 százalékkal.


Saját pénzügyi helyzetét a megkérdezettek 31 százaléka értékelte erősnek, és csak 39 százalékuk várta, hogy a személyes pénzügyi helyzete javulni fog a következő hat hónapban. A magyaroknak mindössze 15 százaléka ítélte erősnek az aktuális pénzügyi helyzetét, és 25 százalékuk remélt javulást ezen a téren.