Új korszakot nyit a Skoda

A Skoda modellpaletta két végén lévő autójával nevez be a villanyautók és hibridek versenyébe. Továbbá lesznek földgázos modellek is.
Csernátony Csaba, 2019. szeptember 11. szerda, 08:00
Fotó: AFP - Michal Cizek

A Volkswagennek már évek óta van több villanyautója, valamint elektromos és hagyományos motorral szerelt, úgynevezett plug-in-hibrid kocsija, de a cégcsoporthoz tartozó cseh Skoda kínálatából hiányoztak ezek. Mostanáig.

A cég ugyanis az idén beszáll a villanyautók és a hibridek globális versenyébe a Skoda iV almárkával. Az autógyártó a jelenlegi modelpaletta két végén szereplő autókból készít elektromos változatot: a legkisebb Citigóból és a legnagyobb Superbből.

A Volkswagen kínálatában szereplő miniautó, az villanymotoros e-Uphoz hasonló Citigo elektromos verziója a gyári ígérete szerint 260 kilométert képes megtenni normál körülmények között. A Superbből pedig érkezik a hagyományos és villanymotorral szerelt, konnektorról is tölthető hibrid, amely elektromos üzemmódban 56 kilométert tud menni,teljesen feltöltött akkumulátorral és a benzinmotor használatával pedig 850 kilométeres lesz a hatótávolság. A Skoda a villanyautókra és hibridekre összesen 2 milliárd eurót költ a következő öt évben, így ez lesz a cseh cég történetében legjelentősebb fejlesztési program.

A kompakt kategóriában szereplő Scala és a városi hobbiterepjáró, a nemrég megjelent Kamiq pedig környezetbarát, földgázos(CNG) motorral is kapható lesz.

A cseh autógyártó tájékoztatásából az egyelőre nem derül ki, hogy az új modellek mennyibe kerülnek majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK