Sony-hackertámadás - nem Észak-Korea a tettes?

Egyes amerikai szakértők szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) által közzétett bizonyítékokból nem következik, hogy Észak-Korea hajtotta végre a Sony Pictures japán-amerikai filmforgalmazó cég elleni november végi hackertámadást - írta internetes portálján a CNN amerikai hírcsatorna.
Inforádió, MTI, 2014. december 28. vasárnap, 13:55
Fotó: Reuters

"A hivatalos és a más, általunk összegyűjtött bizonyítékok alapján világos számunkra, hogy (Észak-Korea) egyértelműen nem felelős a Sony elleni támadás kiterveléséért vagy kivitelezéséért" - mondta a CNN-nek Sam Glines, a Norse kiberbiztonsági cég vezetője.

Scott Borg független IT-biztonsági kutató pedig azt mondta a hírcsatornának, hogy bár a phenjani rezsim valóban rendelkezik egy kiberhadviselésre szakosodott egységgel, a Sony elleni hackertámadás "meghaladja azt a képességi szintet, amit eddig megfigyelhettünk" az észak-koreaiaktól.

Az FBI hivatalosan nem kommentálta a CNN-nek ezeket a kételyeket. Korábban nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők azt mondták a hírcsatornának, az FBI és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) képes volt beazonosítani, hogy a támadást Észak-Koreából indították.

A támadást - amelynek során a Sony Pictures belső levelezését, forgatókönyveket, megjelentetésre váró filmeket, valamint a cég dolgozóinak és filmsztároknak személyes adatait is ellopták - egy magát "Guardians of Peace", vagyis a béke őrzőinek nevező hackercsoport vállalta magára. Észak-Korea érintettsége azért merült fel, mert a hackerek azzal fenyegetőztek, hogy erőszakos támadást hajtanak végre mozik ellen, ha a stúdió bemutatja a "The Interview" című vígjátékot, amelyben két amerikai újságírót Kim Dzsong Un észak-koreai vezető meggyilkolásával bíz meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA). A film vetítését emiatt a nagy amerikai moziláncok megtagadták, de miután Barack Obama elnök elítélte a döntést, kisebb mozik karácsony este vetíteni kezdték a filmet, és a Sony az interneten is elérhetővé tette a vígjátékot Amerikában.

Az FBI korábban azt közölte, hogy a Sony elleni támadásban használt rosszindulatú számítógépes program (malware) - egy adatmegsemmisítő szoftver - elemzése alapján olyan malware-hez jutottak el, amelyet észak-koreai hackerek már korábban kifejlesztettek és használtak. Ugyanakkor szakértők szerint az említett program már régóta hozzáférhető a világhálón, és azt bármelyik hacker bevethette volna.

A CNN szerint már csak azért sem Észak-Korea az egyetlen lehetséges tettes, mert a Sonynak több más ellensége is van. Az egyik potenciális támadó a The Lizard Squad (A hüllő csoport) nevű hackerbanda, amely karácsony este megbénította a Sony Playstation játékkonzolrendszerét, és korábban már számos jelentős támadást hajtott végre nagy játékszolgáltatások ellen.

Az is elképzelhető - írta a CNN -, hogy a Sony egy korábbi dolgozója áll a támadás mögött. Sam Glines szerint egy nemrég elbocsátott, az interneten Lena fedőnevet használó Sony-alkalmazott kapcsolatban áll a Guardians of Peace-szel, és akár ő is lehet a kiszivárogtatott információk forrása.

A CNN azt is megjegyezte: akár felbérelt hackerek segítségével vagy az interneten elérhető kiberfegyverekkel is végrehajthatták a támadást. Korábban már számos nagyobb hackertámadás érte a Sonyt: Playstation hálózatáról 2011-ben mintegy 77 millió felhasználó személyes adatait lopták el, és ugyanabban az évben a Sony Pictures rendszerében is súlyos károkat okozott egy támadás.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ezt-neked, 2014.12.28 21:48

@Stricibacsi2:"Rakd fel magadat a Guantanamora tartó repülőre. Egy kis végbélen táplálás jó esne neked CIA módszerrel"

Vén alkesz!

Arra azért marhára kíváncsi lennék, hogy ha idehaza lennének hasonló merényletek ártatlan emberekkel szemben, hogy akkor is ekkora volna-e az arcod?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2014.12.28 20:50

@rw2: ja, az majd lemaradt ugye ezek királyságok, azaz "diktatúrák" voltak anno :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2014.12.28 20:37

@foldnyuzo:
Na mégegyszer, az első mechanikus számítógépek 1600-as években készültek, előbb egy német, majd nem sokkal később tőle függetlenül egy francia készítette el. Ekkor született.
Az első programozható számítógépet az angolok.
Elektromechanikus számítógépet az 1900-as években először a németek építettek, majd az angolok.
Az amerikaiknak csupán az első teljesen elektromos számítógép elkészítése jutott. "A Computer színtiszta jenki találmány" egy natúr hazugság, de ismerve az eddigi munkásságodat, csak fogalmatlanságnak nevezném.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2014.12.28 20:28

@foldnyuzo:
Csókold meg te a diktátor és Obama seggét és nyald fényesre.
A "demokrácia" bajnoka megint hazudott
Rakd fel magadat a Guantanamora tartó repülőre. Egy kis végbélen táplálás jó esne neked CIA módszerrel
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2014.12.28 20:08

@rw2:
Már megint hülyeségeket beszélsz.
Amerika az az ország ahol az emberi tudás leginkább testet öltött és ölt ma is eszközök formájában. Pontosan a magyar tudósok példája mutatja, hogy mit ér az agy ha itthon van és mit ér ugyanaz Amerikában.
A computer Amerikában született akkor is ha felhasználták mondjuk Neumann János tudását is hozzá. Amerika ezért lett a gazdasági fejlődés motorja a világban. Ez egy olyan ország ahol képesek összefogni használni szabadalmakban egyesíteni a legkülönbözőbb nációk fiainak szellemi tudását illetve szárnyakat adni a tudósoknak a további sikerekhez. Az amerikai társadalmi berendezkedés, az egyén szabadságának tisztelete teszi ezt lehetővé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html