Nagyon súlyos bírságokra számíthatnak azok a romániai hipermarketek és szupermarketek, amelyek élelmiszer-felhozatalának legalább 51 százaléka nem hazai termék - így döntött a bukaresti képviselőház mezőgazdasági szakbizottsága.

A maszol.ro beszámolója szerint a legkevesebb 51 százalékos arányra vonatkozó előírás minden egyes termékkategóriára vonatkozik. A korlátozások csak a 2 millió eurónál kisebb forgalmú üzleteket nem érintik. Ugyanakkor a jogalkotók a kormányra bízzák annak megállapítását, hogy a téli hónapokban - amikor nincs hazai zöldség és gyümölcs - milyen arányban legyenek jelen a hazai termékek a pultokon.

Az előírást megszegő hipermarketek és szupermarketek 100-150 ezer lejes bírságra számíthatnak, sorozatos törvényszegés esetén hat hónapra bezárhatják az üzletet.

A bizottság elutasította a nagy áruházláncok hétvégi zárva tartására vonatkozó korábbi indítványt, amit korábban javasolt a mezőgazdasági miniszter. Achim Irimescu azonban korábban a Hotnewsnak adott interjúban ezt már visszavonta, és azt is nyilatkozta, a román állam nem kényszerítheti a bevásárlóközpontokat, hogy többségében hazai terméket áruljanak, egy ilyen rendelkezés ugyanis uniós kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után. Ezt azonban - úgy tűnik - a parlamenti bizottság most nem vette figyelembe.