Ezzel hatra emelkedett az ügyben terrorizmus finanszírozásával és mások életének a veszélyeztetésével megvádoltak száma. Valamennyien rendőri felügyelet alá kerültek.

A volt igazgató mellett, aki 2007 és 2015 között vezette a cégcsoportot, Eric Olsen volt humánpolitikai igazgató (képünkön) és Christian Herrault volt operációs igazgatóhelyettes is gyanúsított. Mindhármukat szerdán vették őrizetbe, miután egy héttel ezelőtt a párizsi ügyészség már eljárást indított Bruno Pescheux ellen, aki 2008 és 2014 között vezette a Lafarge szíriai cementgyárát, Frédéric Jolibois ellen, aki 2014 nyarától volt az igazgató és Jean-Claude Veillard ellen, aki a Lafarge biztonsági igazgatója volt.

A Lafarge ellen, amely 2015-ben egyesült a svájci Holcimmel, Franciaországban márciusban eljárás indult terrorizmus finanszírozásának gyanújával, miután kiderült, a cégcsoport egyezséget kötött egyes fegyveres csoportokkal Szíriában, hogy fenntarthassa ottani tevékenységét. A cementgyártó helyi leányvállalata többek között az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel állapodott meg 2013-ban.

A gyanú szerint a Lafarge olajat is vásárolt a dzsihadistáktól, akik 2013 júniustól tartották ellenőrzésük alatt a stratégiai tartalékok egy jelentős részét, megsértve ezzel az Európai Unió 2011-ben életbe léptetett embargóját.

A Lafarge szíriai leányvállalata, a Lafarge Cement Syria 2012 július és 2014 szeptember között a belső könyvvizsgálói jelentés szerint mintegy 5,6 millió dollárt utalt szíriai fegyvereseknek. A francia hatóságok azt akarják megállapítani, hogy a felső vezetés mit tudott ezekről az utalásokról.

A vámügyőrség korábbi vizsgálata megállapította, hogy a Lafarge francia vezetősége jóváhagyta a dzsihadista csoportok finanszírozását, és azt hamis számlákkal fedezték, Bruno Lafont elnök-vezérigazgató azonban mindeddig tagadta, hogy tudott a kenőpénzekről. Tanúvallomások szerint a Lafarge a francia hatóságok engedélyével döntött úgy, hogy a dzsihadisták előretörését követően is folytatja tevékenységét Szíriában. Frédéric Jolibois gyárigazgató kihallgatásán azt állította, hogy folyamatos kapcsolatban állt a francia külügyminisztériummal és a titkosszolgálatokkal.

Fotó: AFP PHOTO/Fabrice COFFRINI