Az imázsát megtépázó, hónapokig tartó vizsgálat előtt áll a GM - a csoport több mint tíz éven át halogatta, hogy kijavítsa egyes autóinak azt a hibáját, amely a cég adatai szerint is 13 halálos balesetet okozott. Az autógyártó és a nemzeti közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) kénytelen volt benyújtani a képviselőház energiaügyi és kereskedelmi bizottságának az ügyhöz kapcsolódó a dokumentumaikat, amelyek a testület meghallgatásainak alapjául szolgálnak.

A papírokból ki kell derülnie, hogyan született az a döntés, amelynek alapján a GM szabványait nem teljesítő motorindító-kapcsolókat szereltek be a Chevrolet Cobalt, a Saturn Ion és más típusok egyes szériáiba. A GM eddig 2,6 millió autót hívott vissza a gyenge minőségű alkatrész hibája miatt: a kapcsoló menet közben leállíthatja a motort, aminek következtében leállhat a kormányzást és a fékezést segítő szervorendszer, durván felkeményítve a kormányt és a féket, továbbá működésképtelenné téve a légzsákokat.

Áldozatok

A képviselőházi bizottság kiegészülve egy szenátusi panellel arra is választ keres, hogy a hibás alkatrész miatt többen haltak-e meg baleseteben annál a 13 áldozatnál, akik esetében a GM elismeri mulasztását. Az ezzel kapcsolatos gyanút az alapozza meg, hogy a dokumentumokból kiderül: elképzelhető, hogy az újratervezett cserealkatrész sem felelt meg a GM standardjainak.

A kongresszus az első között fogja meghallgatni Mary Barrát, az autógyártó januártól hivatalban lévő vezérigazgatóját, aki többször elnézést kért már az autósoktól vállalata vétkéért. Ugyanakkor egyelőre nem tud választ adni arra, miért tartott évekig, mire elismerték a biztonsági kockázatot.

A vezérigazgató megígérte ugyan, hogy a cég belső vizsgálatában leásnak a probléma gyökeréig, ám a bizottságnak nem feltétlenül lesz türelme ezt kivárni. Megidézhetik az autógyártó alacsonyabb szintű vezetőit is, és meghallgathatják a GM korábbi vezérigazgatóit is. Az NHTSA első embere, David Friedman szintén meghívót kaphat, miután sok képviselő kíváncsi arra, miért késlekedett a hatóság a beavatkozással.

Ne beszéljenek mellé!

A Reutersnek nyilatkozó elemzők szerint Barra és a GM számára nagy a tét. Az amerikai gazdaság lassú kilábalása nyomán a 2009-ben csődbe ment, majd állami segítséggel megmentett vállalat, egyre jobb eredményeket produkált az elmúlt években. (A kormány tavaly ősszel az utolsó részvénycsomagját is eladta.) A 2014-es évet nagy reményekkel kezdték, ehelyett azonban beleszaladtak a visszahívási botrányba, ami miatt a kongresszusi vizsgálaton túl büntetőjogi eljárás és számos per indult a cég ellen. A jogi költségek exponenciálisan nőnek.

A Toyota 2010-es botránysorozata, illetve korábban a Forddal és a Firestone gumigyártóval kapcsolatos hasonlóan súlyos ügyek azt mutatták, hogy a cégek ilyenkor az áldozatok családjai, a sajtó és a politikusok pergőtüze alá kerülnek. John Kimberly üzleti tanácsadó szerint hiba lenne, ha Barra jogi kiskapukat keresne a felelősség elhárítására. Ezt lehetővé teszi, hogy az öt évvel ezelőtti csődeljárás nyomán az új GM hátrahagyta bizonyos jogi kötelezettségeit az autógyártó menthetetlen eszközeit tartalmazó öreg GM-ben, amelyet felszámoltak.

A BP elhárító módon védekezett a 2010 mexikói-öbölbeli olajkitöréssel kapcsolatos felelősségét firtató kongresszusi bizottság előtt, ami súlyos károkat okozott imázsának. Szakértők úgy vélik, nem lesz megkerülhető minden ilyen típusú vizsgálat alapkérdése: mit tudtak a GM vezetői és a hatóságok az ügyről és mikor jutottak tudomásukra a fatális hibával kapcsolatos információk.