Bővíti gyártási kapacitását a Lonza Svájcban, a cég vezérigazgatója azt mondta, reményei szerint heteken belül két további üzemben indítják meg partnerének, a Moderna amerikai gyógyszertártó cég koronavírus elleni vakcinájához szükséges alapanyagok termelését - írja az MTI-re hivatkozva az Infostart.

Az új egységek üzembe helyezésével hónapokon belül felgyorsíthatják a termelést a vezető, Pierre-Alain Ruffieux tájékoztatása szerint, aki közölte, hogy a Lonza még várja a vakcinaalapanyag hivatalos engedélyeztetését, a gyártást már elindították, és az első tétel a tervek szerint még januárban elkészül. A Modernával tavaly májusban állapodtak meg a gyártásról.