Míg Magyarországon csak négy napig lehet komolyabb tűzijátékokat árulni, addig Szlovákiában egész decemberben. A szabályozás miatt más szempontból is kedvezőbb helyzetben vannak a magyarországi konkurenciával szemben. Míg Magyarországon például minden árusító helyen kell biztosítani pirotechnikust, Szlovákiában nincs ilyen előírás - olvasható a G7 cikkében.

A vevőink szerint Magyarországon minden kétszer annyiba kerül, mint nálunk, ezért éri meg nekik eljönni - mondta egy szlovákiai kereskedő, aki nem akart névvel szerepelni. Azt mondta, a szlovák határtól távoli magyar városokból is érkeznek hozzájuk vásárlók, például Nagykanizsáról, Pécsről vagy Szegedről. Általában három-négyfős baráti társaságok vásárolnak náluk, akik szomszédoknak, barátoknak, családtagoknak is intéznek beszerzéseket. "Van olyan, aki 400-500 eurót (133-166 ezer forintot) hagy itt, és van, aki 4-5 ezer eurót (1,3-1,7 millió forintot)"- mondta az árus. A vevői nagyjából harmada magyar.

A kereskedőcégnek december 16-án nyit ki hét saját árusítóhelye a magyar határ közelében, és több mint húsz viszonteladója is van. Ezek az eladóhelyek jellemzően raktárakban működnek, de van olyan is, ami pénzváltóban vagy tűzoltószertárban. Mindegyik üzlet a magyar határ mentén van, az egyik például mindössze 200 méterre van a határtól. Mivel 10-15 éve árulnak ugyanazokon a helyeken, különösebb reklám nem szükséges, az utolsó napokban már sor szokott állni az üzleteknél - írta a G7.

A raktár év közbeni eladásai és a december közepi nyitás miatt náluk az éves forgalom kevesebb mint 70 százaléka koncentrálódik december 29-31-re. A kereskedő szerint minden legálisan folyik náluk, és évi 10-15 százalékkal nő a forgalmuk. Szerinte a korábban vázolt okok mellett azért is olcsóbbak Szlovákiában, mert kisebb haszonnal is megelégszenek. "Amit megveszünk 50 euróért, azt 60-70-ért adjuk el, Magyarországon viszont 100 euróért adják."