Távozik a Nokia elnöke is

Sorra távoznak a finn mobilgyártó vezetői: a vezérigazgatóváltást és az okostelefon-részleg vezetőjének lemondását követően az elnök, Jorma Ollila is bejelentette, 2012-ben lemond posztjáról.
NAPI, 2010. szeptember 14. kedd, 18:24
Fotó:

Miközben az új vezérigazgató, a korábban a Microsoftnál dolgozó Stephen Elop és az okostelefon-részleg új vezetője, Niklas Savander a Nokia új termékeit mutatta be - amelyekből 50 millió darabot szeretnének eladni az okostelefon-piacon -, a finn mobilgyártó elnöke és korábbi vezérigazgatója, a 60 éves Ollila bejelentette, két év múlva elhagyja posztját.

Elemzők korábban kétségesnek tartották, hogy a jelentős profilváltást megkísérlő Elop milyen mértékben tud majd együttműködni Ollilával. Az elnök lemondása, és a korábbi vezérigazgató Kallasvo és az okostelefonos részleg vezetője, Anssi Vanjoki távozásával azonban beindulhatnak a mélyebb változások.

Hiába maradt a cég vezető a globális piaci részesedés szempontjából, részvényárfolyama még 70 százalékot esett az utóbbi három évben, mivel a piacok úgy látták, nem tudnak alkalmazkodni a jóval jövedelmezőbb okostelefonok piacához.

HOZZÁSZÓLÁSOK