Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Saját márkás mobilt dobhat piacra a Google, amellyel pedig alapjaiban forgathatja fel a mobilpiacot. Eddig ugyanis a cégnek az volt a stratégiája, hogy az Androidot fejleszti, a mobilt pedig mások gyártják hozzá. A Google saját készülékét, a Nexust szintén más gyártók, példásul az LG, vagy a Huawei gyártotta.

A cég azonban nemrég felállított egy hardver részleget, élére pedig a Motorola korábbi elnökét, Rick Osterlochot ültette. Az ötlet akkor az volt, hogy egy helyre próbálták terelni a cég összes hardveres fejlesztését. A portál szerint a háttérben a saját gyártású mobil állhat.

Ez azért fontos, mert így a hardware és a software tökéletes összhangtalan lehet, ahogy az Apple készülékeinél. Hiába ugyanis az Android egyeduralma a mobilpiacon, a prémium szegmenst még mindig az Apple uralja. Ennek oka lehet, hogy mindegyik gyártó a maga képére formálja az Androidot, máshogyan kezelik a frissítéseket. Egyes felhasználók hónapokat is várnak a frissítésekre.