A digitális kamerákat és irodai eszközöket gyártó Ricoh Co. bejelentette, hogy mintegy tízezer munkavállalóját bocsátja el 2014 márciusáig. A világszerte közel 110 ezer dolgozót foglakoztató társaság azáltal, hogy tíz százalékkal csökkenti a létszámot, a több növekedési potenciállal rendelkező területekre, mint például a vállalati ügyfél szolgáltatás fog munkaerőt átcsoportosítani.

A japán vállalatoknál nem megszokottak a nagyobb elbocsátások, tartózkodnak attól, hogy nagy számban küldjenek el dolgozókat. A Ricoh közleménye egy hónappal követte Japán egyik legnagyobb technológiai cége, a Panasonic Corp. drasztikus bejelentését, amely szerint a cég a tavalyi 17,6 ezer fős elbocsátás után további 17 ezret tervez világszerte a következő két évben. Így várhatóan 350 ezerre vagy még kevesebbre csökken majd 2013 márciusára a munkavállalók száma a 2011 márciusi 367 ezerről - írta a MarketWatch.

A Panasonic és Ricoh célja, hogy újraépítsék magukat. A leginkább televízióiról ismert Panasonic többet kíván koncentrálni a zöld technológiára, mint például az újratölthető elemek és napkollektorok. Ricoh a vállalati ügyfeleknek kívánja megerősíti a szoftver és informatikai szolgáltatásait, és reméli, hogy ezzel versenyképesebbé válik az irodai eszközök piacán.