A német Manager Magazin szerint a spórolás mintegy 10 ezer munkahely megszüntetésével jár együtt a Daimlernél. A leépítéshez hozzátartozik, hogy a német vállalat tavaly közel 300 ezer embernek adott munkát globálisan, a Mercedes révén pedig Magyarországon is jelen vannak: az állítólagos leépítés a teljes munkaerőnek durván 3 százalékát érintené.

A portál szemléje szerint a Daimler nem kívánta kommentálni a Manager Magazin értesüléseit, amely felhívta a figyelmet arra is, hogy a költségcsökkentési és hatékonyságnövelési lépéseket már az új vezérigazgatónak, Ola Källenius kell levezényelnie, aki a tervek szerint a Daimler éves rendes közgyűlését követően veszi át a cégcsoport irányítását.

A cégcsoport már februárban jelezte a tavalyi negyedik negyedéves beszámolója közzétételekor jelezte, hogy muszáj lesz csökkenteni a kiadásait. A vállalat üzemi eredménye ugyanis 22 százalékkal csökkent a globális kereskedelmi háború, az új technológiák fejlesztési költségeinek megugrása, valamint az iparágban zajló kedvezőtlen változások hatására.

Várhatóan a Daimler - a német lap szerint - nem újítja meg a Renault-Nissan csoporttal közös projektjeit sem.