Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Költségcsökkentési programja keretében az autógyártó elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezi végrehajtani a leépítést. Emellett részmunkaidős foglalkoztatást kínálnak majd a nyugdíjhoz közeledő munkatársaknak, valamint a munkavállalóval kötött megállapodással csökkentik az adminisztratív létszámot a németországi telephelyeken. Németországban 2029 végéig üzemgazdasági indokkal nem lesznek elbocsátások - írta az MTI.

A konszern vezérigazgatója, Ola Källenius ebben a hónapban korábban jelentette be 1,4 milliárd eurós megtakarítási tervét a bérköltségnél, ezen belül minden tizedik adminisztratív munkahely felszámolására. Konkrét számok azonban akkor sem hangzottak el.

Az üzemi tanáccsal a karcsúsításról megkötött keretegyezménnyel 2022 végéig el tudjuk érni a kitűzött célt - fogalmazott Wilfried Porth személyzeti igazgató a Daimler közleményében. A megállapodás sarokpontjai teljesítésének a részleteit az elkövetkező hetekben dolgozzák majd ki.

A bejelentés szerint a határozott idejű munkaszerződéseket csak "nagyon korlátozott számban" fogják lejáratkor meghosszabbítani. Az új heti 40 órás munkaszerződésekkel pedig "szűkmarkúan" fognak bánni, emellett ösztönzőkkel igyekeznek majd rávenni meglévő alkalmazottaikat munkaidejük önkéntes csökkentésére.