Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Három területre, a repüléstechnikára, az energetikára, valamint az egészségügyre, azokra az ágazatokra összpontosítanak, amelyekben erős technológiai alapokkal és kiterjedt ügyfélhálózattal rendelkeznek - mondta John Flannery, a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező amerikai központú ipari konglomerátum augusztusban hivatalba lépett vezérigazgatója.

A szerteágazó portfólióval rendelkező vállalatnál 20 milliárd dollár értékű eszközállomány leépítését is tervezik. Ennek jegyében a GE fokozatosan megválik az olajipari szolgáltatásokat nyújtó Baker Hughes cégben birtokolt 63 százalékos részesedésétől, ami legkorábban 2019-ben kezdődhet el.

A költségek csökkentésének részeként a General Electric több ezer alkalmazottól válik meg, ideértve a kutatás-fejlesztési részleget, a digitalizációs ágazatot és a vállalatirányítást. Az igazgatótanácsot sem kímélik, tagjainak számát 18-ról 12-re csökkentik. A vállalati vezetők fizetését pedig a vállalat, illetve a cég részvényeinek tőzsdei teljesítményéhez kötik.

Flannerynek az a célja az újabb mélyreható változtatásokkal, hogy kisebb, a változásokra gyorsabban reagáló és nyereségesebb vállalattá alakítsa át a 125 éve működő céget.

A General Electric az utóbbi években megvált az Universal filmstúdióban és az NBC televízióban birtokolt részesedésétől, értékesítette kiemelkedően nyereséges pénzügyi ágazatát, valamint háztartásigép-üzletágát, hogy jobban koncentrálhasson a gyártási és technológiai tevékenységekre.

A GE 1989 óta van jelen Magyarországon, a legnagyobb amerikai befektető, és egyben az egyik legnagyobb magyar vállalat is. Több mint 10 ezer munkatársat foglalkoztat, 12 gyárat, 5 kutatás-fejlesztési központot és 3 üzleti központot üzemeltet. 2012 végén a GE és a magyar kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött.

A General Electric teljesített legrosszabbul idén a Dow Jones indexet alkotó vállalatok között. Az év eleje óta több mint 100 milliárd dollárral csökkent piaci tőkeértéke, a részvény pénteki záróárfolyama 33 százalékkal volt alacsonyabb mint az év elején.

Flannery megerősítette, hogy 24 centről 12 centre csökkentik a GE negyedéves osztalékát, amivel évente mintegy 4 milliárd dollár készpénzt spórolnak meg. A jövő évi profitelőrejelzést pedig részvényenként 1-1,07 dollárra csökkentették az eddigi 2 dollárról. A Wall Street ennél jobb, 1,16 dolláros előrejelzésre számított.

A New Yorki tőzsdén a kereskedés első két órája után 5,56 százalékos mínuszban, 19,36 dolláron forgott a GE-részvény.