A vámstatisztikák szerint a januári behozatal az észak-kínai kikötővárosban 24 ezer volt, mintegy 820 millió dollár értékben. Mindkét szám éves összehasonlításban 120 százalékos növekedést mutat.


A kínai autóimport lebonyolításában maghatározó szerepet játszó vámhivatal szerint a növekedés a válság miatti tavalyi alacsony bázisszámoknak is köszönhető.

Kína 2009 első öt hónapjában 116 ezer gépkocsit importált, ami akkor 32 százalékos csökkenés volt a korábbi évhez viszonyítva.


Az adatokból kiderül, hogy a külföldről behozott autók 73,4 százaléka érkezett az Európai Unióból és Japánból. A Tiencsinben elvámolt gépkocsik közül a Kínában működő külföldi alapítású vállalatok összesen 14 ezer gépkocsit importáltak az év első hónapjában.

Tiencsinben Kína teljes autóimportjának körülbelül a felét vámkezelik.


A szaktárca által korábban közölt adatok szerint a teljes kínai autóimport januárban 56 ezer darab volt, ami 140 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Az autógyártással kapcsolatos, így a vasérc, a kőolaj, a réz, az alumínium és más cikkek importja folyamatos bővülést mutat, a behozott áruk ára ugyancsak nő.