Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Total SA, Európa harmadik legnagyobb olajkitermelője tavalyi második negyedéves nettó nyereségének kevesebb mint felét érte el április-júniusban. A Sanofi-Aventis SA-ban birtokolt részesedés értékváltozását figyelmen kívül hagyva számolt profit 1,7 milliárd euróra mérséklődött, elsősorban a nyersolaj árának visszaesése miatt. Az Exxon Mobil és a Royal Dutch Shell a napokban szintén egy évtizede nem látott nyereségcsökkenésről számolt be, miután a visszaeső üzemanyagárak miatt a negyedévben a tavalyinál 52 százalékkal alacsonyabban, 60 dollár körül ingadozott a fekete arany ára. A Total durván csökkenti költségeit, ennek részeként elképzelhető, hogy a tervezett 18 milliárd dollárnál kevesebbet költ idén befektetésekre. Emellett lealkudják az árakat az olajkitermeléshez és -finomításhoz szükséges berendezéseket szállító partnereikkel. A kitermelés 7,3 százalékkal, napi 2,183 millió hordónak megfelelő mennyiségre esett az április-júniusi periódusban annak ellenére, hogy a cégvezetés februárban még a termelés idei növekedésével számolt a tavalyi 2 százalékos csökkenés után. A kisebb üzemanyag-kereslet miatt a finomítói árrés 69 százalékkal zsugorodott. A Total 550 emberét készül elküldeni franciaországi finomítóiból.