Mint mindenütt, a Balkánon is általában az energiahiány okoz gondot, de Bulgáriában megfordult a helyzet - túltermelés van villanyáramból. Több mint egy hónapja kivételesen alacsony a fogyasztás, amit betetőzött a pravoszláv húsvét - május 5-dikán reggel mindössze 2000 MW fogyott, amit a délutáni csúcs is csak 200 MW-tal emelt meg. Ezt annak tulajdonították, hogy az ünnepnapok sora miatt vállalatok és irodák sora zárt be, és sok bolgár külföldre utazott az ünnepekre - írta a Novinite szófiai hírügynökség. Szerencse a túltermelési válságban, hogy az ország egyetlen atomerőműve, a kozloduji 5-ös számú egységét április végén egy hónapra lezárták a rendes éves karbantartásra. Másrészt utasították a - mellesleg a kormánnyal vitában álló - cseh CEZ bulgáriai leányvállalatát, hogy 40 százalékkal csökkentse valamennyi szél- és naperőműve által az országos rendszerbe küldött áram mennyiségét.