Tüntettek Csehországban - nem akarnak magyar forgatókönyvet

Ezrek tüntettek hétfőn Prágában és néhány további cseh nagyvárosban Andrej Babis kormányfő ellen, akit a rendőrség az uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsít, és már javasolta a vádemelést is. A főállamügyész azonban, aki ezt a lépést megteheti, egyelőre nem nyilatkozott - számolt be az MTI tudósítója.
Domokos Erika, 2019. április 29. hétfő, 21:30
Fotó: AFP - Michal Cizek

A mostani tiltakozás konkrét oka, hogy a kedden távozik hivatalából Jan Knezínek igazságügyi miniszter, s helyére a kormányfő Marie Benesovát, a tárca egykori szociáldemokrata vezetőjét, Milos Zeman államfő tanácsadóját javasolta.

Bár Knezínek azt nyilatkozta, hogy saját kérésére távozik a miniszteri bársonyszékből, az ellenzék és a cseh sajtó többsége attól tart, hogy ez nem így van. A sajtóban olyan eszmefuttatások láttak napvilágra, miszerint a változás legfőbb célja, hogy nyomást gyakoroljanak Pavel Zeman főállamügyészre, akinek döntenie kell a kormányfő elleni esetleges vádemelésről a Gólyafészek-ügyben.

Az ügy lényege: a Gólyafészek szabadidőközpontot építtető cég korábban az Agrofert holdinghoz tartozott, amelynek egyetlen tulajdonosa Andrej Babis volt. A szabadidőközpont építéskor, 2007-2008-ban azonban a cég ismeretlen tulajdonba került, és kisebb vállalkozásként jogosultságot szerzett az ilyen vállalatok számára kiírt EU-támogatásra. Amennyiben a Gólyafészek az Agrofert része maradt volna, nagyvállalatként nagy valószínűséggel nem kapott volna uniós támogatást. A cég a pályázatban megszabott határidő letelte után ismét az Agrofert része lett. Az építtető cég utódja, az Imoba tavaly júniusban már visszafizette az államnak az 50 millió koronás (623 millió forint) támogatást. A rendőrség két hete vizsgálatait azzal zárta, hogy csalás történt az uniós támogatásokkal, s javasolta az érintettek - Babis, felesége, fia és sógora - elleni vádemelést.

Nem akarjuk megengedni, hogy Andrej Babis a minisztercserével ellenőrzése alá vonja a bíróságokat, s Csehország ezzel arra az útra lépjen, amelyen Lengyelország és Magyarország halad - olvasható a tüntetéseket szervező Million chvílek pro demokracii (Millió pillanat a demokráciáért) nevű civil társulás meghívójában.

Míg a prágai Óvárosi téren mintegy 10-15 ezren gyűltek össze, Brünnben, Ostraván, Pilsenben és néhány más városban egy-kétezer, illetve több száz volt a tiltakozók száma. A tüntetők független bíróságokat és a kormányfő lemondását követelték.

Magyarországon és Lengyelországban a bíróságok elleni támadásokkal kezdődött a demokrácia felbomlása. Nem akarunk hasonló forgatókönyvet Csehországban. Nem akarjuk, hogy a kormányfő elkerülje az igazságos bíróságot. Nem akarjuk, hogy a bíróságokat a kormányfő és az államfő tartsa kézben - áll abban a nyilatkozatban, amelyet a prágai tüntetésen olvastak fel.

Milos Zeman államfő jelezte: eleget tesz a kormányfő kérésének, és Marie Benesovát kedden kinevezi az új igazságügyi miniszternek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

OV, 2019.05.01 13:47

Jómagam úgy gondolom, hogy érdemes ezta kérdést TÁRSADALOMSZOCIOLÓGIAILAG vizsgálni-és összevetni!
Ugyanis mi történt: Csehországban-mint a világ más pontján is- kiderült, hogy a politikusok korruptak és igen lopnak(mármint a közösből)...ez mindig is így volt és mindig is gy lesz! EZ és ÍGY a politika, egyszerűen a politika "természetrajzához" ez hozzátartozik.
Akkor mi a különbség?
A különbség a TÁRSADALOM "EGYEDEINEK" hozzáállásán van, kvázi, hogy mi állampolgárok ehhez a politikusi "természetrajzhoz" hogyan-és miképp viszonyulunk.
Azt láthatjuk, hogy a posztkommunista országok közül mi magyarok vagyunk a legelfogadóbbak a politikusi korrupció-és lopás természete iránt. Kutatások igazolják, hogy bár TUDJUK, hogy egy politikus LOP és KORRUPT, de ezt elfogadjuk, kvázi azt mondjuk, hogy "neki ez jár" (lásd a politikusok évi vagyonbevallását-az kész röhej-mégis elfogadjuk)
A válasz a hozzáállásban van: a Kádár éra puha diktatúrája okaként a kisembernek is megengedték az apróbb lopásokat-lenyúlásokat, sőt szinte már népi izmussá vált, hogyan lehet kicselezni az államot, az adófizetést(lásd a 80-as évek maszek világát)
Nem véletlen, hogy Bessenyei a 1960-as években azt nyilatkozta a Madách színházbeli Otelló felújításakor: már nem neki szurkol a közönség, ma "Jágók ülnek székeken"...hisz Jágónak szurkolnak, a hatalmat kijátszó és abból hasznot hozó, skrupulusok nélküli embernek szurkol a közönség kisembere.'
Így a politikusokkal szemben is elnézőbbek vagyunk, erre a társadalmi válaszra szocializálódtunk rá az elmúlt évtizedekben...de előzménye is van ennek, a XIX. században. Nem véletlen írta Katona a tézisdrámájában, a Bánk bánban: "ki száz meg százezreket rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerül"...egyszerűen belénk ivódott: hogy a politikusoknak szabad rabolni és korruptnak lenni.
Csehországban, ahol nem alakult ki a puha diktatúra-és volt tényleges leszámolás a volt (kommunista)rendszer lopó politikusaival szemben-a társadalmi hozzáállás is inger gazdagabb...lásd a tüntetést...de ugyanez elmondható Románia esetében is: ott is hetekig volt tüntetés a korrupció ellen...nálunk semmi! Mi inkább "ügyesnek", "tökös legénynek" tartjuk azon politikust, aki lop és korrupt...sőt meg is tapsoljuk érte!
Tehát az eltérő történelmi változások okozzák azt, hogy hazánkban a politikusi korrupció nem üti ki az ingert...sőt! ÉRDEMMÉ vált! (lásd Gyurcsány, Orbán és NER rendszerek)
Ez van!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.05.01 12:34

@MLB2018: "Az a demokrácia bukása, hogy egy ilyen tefajta tanulatlan buta parasztnak is annyit ér a szavazata, mint egy becsületes értelmes tanult emberé. "
---------------
Gondolom te lennél az a becsületes értelmes tanult ember, akit nemzeti mintának kellene tekinteni ugye?
Na, az ilyen senkiházi megmondóemberekből van elege a kinti magyaroknak is.
te megmondod a nemzeti frankót, és az az igazi, az valós.
Nézd meg Csehország eredményét, nézd meg szlovák eredményeket, és egyből kibukik, hogy itt szájhősök vannak, ott meg eredmények.
Csak te ezt nem értheted, hiába nézed meg.
Melyik az utolsó magánhangzónk? Agytesód válasza az Észbontókban a Zé.
Olyan jó az ilyeneket nézni. Mint a bazári majmok. Csak sajnos az ország helyzetén ez tükröződik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2019.05.01 10:23

@europaraszt: Pár ezren tüntetnek a cseh min.elnök ellen, ebből neked a felvidéki magyarok elszlovákiasodása a következmény. :DDDD Eddig is tudtuk, hogy egy zana-szintű tanulatlan mélyhülye vagy, de ez baromságod h jött ide??? :DD
Aztán szerinted valakik 'fos'-nak az ukránoktól, meg az osztrákoktól is.. :)))

Az a demokrácia bukása, hogy egy ilyen tefajta tanulatlan buta parasztnak is annyit ér a szavazata, mint egy becsületes értelmes tanult emberé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2019.05.01 09:47

@Panzerkraftwagen_Drei: Mondom tahókám, sokat buzizol, vagyis fedőakciózól.
Szerintem pont te vagy az ország főbuzija.
Addig ne magyarkodj itt nekem amíg az oroszokat nyalod. Biztos még Brezsnyevvel csókoloztál anno, azért buzizol minden kommentedben. Tőle örökölted az orosz papírokat is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.05.01 09:19

@Gas001: "Aki a hazáját szégyenli"

Hazája?? Az europeer, lordofearth, krax és még vagy 20 kamunéven kommentelő (ezzel többségi véleményt hamisítani próbáló) buzeránsnak?? Na ne röhögtess... egy szánalmas drogos csicska köcsög ő, akit gazdag buzeráns "pasijai" pár gramm amfetaminért raknak s..gbe naponta, magyarul egy hímringyó... ebből él, utána belőve idejön elmesélni amit ezektől a tehetős buzeránsoktól hallott... egy szánalmas HOMÁR, feltehetően nemibeteg is a köcsög, egy beteg állat, aki végtelen magányában itt próbálja megosztani aberrált gondolatait, a szerencsétlen...

Ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html