Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ahogy a szakemberek mondják, a turistaszezonnak még a fele sem telt el, de a lengyel monopóliumellenes hivatalhoz (UOKiK) már több mint 100 panasz érkezett az utazási irodákkal szemben - írta a Business Insiderl Polska. Ezek több mint egynegyede az egyik legnagyobb irodát, az Itakát érintette.

Az ügyfeleknek elsősorban az a kifogásuk, hogy a szállodák, amelyekben elszállásolják őket, nem olyan színvonalúak, amilyet az irodák prospektusai ígérnek. További gond, hogy a feltételek megváltozásának költségeit akkor is kifizettetik az ügyféllel, ha erről egyáltalán nem tehetett. Ez a költség tehát nincs benne a társasutazás árában, és csak akkor derül ki, amikor a turistának váratlanul a zsebébe kell nyúlnia.

Az Itakával szembeni egyik legfőbb vád, hogy áraiba nem számítja bele a helyi programok külön költségeit, például belépők árát. Erről a helyszínen értesül az utas, aki még csak azt sem teheti meg, hogy levonatja a számlából a helyi forgalmi adót, mert nem kap számlát a kiadásairól. Az Itaka azzal védekezik, hogy túl nagy és tapasztalt cégnek számít ahhoz, hogy szabályszegésekkel próbáljon talpon maradni a piacon.