Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megkezdődött a szakemberek hazaszivárgása külföldről a gázpala-fúrásokhoz, mert a lengyelországi cégek a külföldieknél is magasabb fizetéseket ígérnek - a legjobbak akár havi 40 ezer zlotyt, vagyis több mint 2,5 millió forintot is kereshetnek. És nem csak néhány szakemberről van szó - a Gazeta Prawna, a vezető varsói gazdasági napilap szerint a palagáz kitermelésével új iparág születik, ami rövidesen 100 ezer embernek adhat munkát. Erről pedig a lengyelek - amint ezt maga Donald Tusk miniszterelnök közölte - nem hajlandók lemondani az Európai Unió helytelenítése ellenére sem, pedig az illetékes uniós biztos már közölte, hogy egy fillérrel sem hajlandók támogatni ezt a projektet.

A kutatást végző cégek sem a szakemberekre, sem a szükséges eszközökre nem sajnálják a pénzt, vagyis a keresletet is megdobják. Az e területen legnagyobb tapasztalatokkal rendelkező Egyesült Államokban és Kanadában egy-egy fúrásnál 30-35 ember dolgozik, s a lengyel geológiai intézet számításai szerint Lengyelországban mintegy ezer kutat fognak nyitni, vagyis közvetlenül a kitermelés 30-35 ezer embert foglalkoztat majd, de ehhez jönnek a háttérszolgáltatások az élelmezéstől a speciális környezetvédelmi kutatásokig, amelyek a tapasztalatok szerint mintegy kétszer annyi munkahelyet teremtenek, mint maga a termelés. A lengyelországi gyakorlat is ezt látszik igazolni, pedig még csak a kezdeteknél tartanak. Magdalena Pachocka, a krakkói geofizikai intézet szóvivője elmondta, hogy 2009-hez képest tavaly 80 százalékkal, s idén eddig további 50 százalékkal nőttek a megrendeléseik. Hasonló tempóban nőnek a munkalehetőségek a próbafúrások környékén, a helybeliek legnagyobb örömére. Szakértők pedig a világ minden tájáról érkeznek, közben pedig több cég is átáll a fúrásokhoz szükséges elemek, berendezések gyártására. Az Orlen Upstream olaj- és gázcég 2013 végéig a kutatás első szakaszára, hat próbafúrásra 500 millió zlotyt szán.