Új üzemcsarnokot avatott a VW a szomszédban

Pozsonyban lerakták a Volkswagen új, 300 millió euróból épülő üzemcsarnokának alapkövét.
Barabás T. János, 2015. december 15. kedd, 17:47
Fotó: Reuters

A Volkswagen Slovakia pozsonyi üzemében kedden rakták le az új szerelőcsarnok alapkövét, melyben a tervek szerint a Porsche Cayenne típusú gépkocsikat fogják összeszerelni - közölte a pozsonyi Új Szó.

Szlovákia ipari termelésének 45 százalékát az autógyártás adja, ebben az ágazatban 80 ezren dolgoznak és további 200 ezer embernek, elsősorban beszállítóknak biztosít állandó keresetet - mondta Robert Fico kormányfő. Túlléptük az évi egymillió autós álomhatárt, az egy főre számított autógyártásban világelsők vagyunk, és ha rövidesen érkezik a negyedik autógyártó is - tette hozzá.

Az új szerelőcsarnok alapterülete 90 ezer négyzetméter lesz, az üzem teljes területe így meghaladja majd a 2 millió négyzetmétert. Az új részleg 400 alkalmazottnak ad munkát, a gyártás 2017 végén kezdődhet.

A Volkswagen Slovakia jövőre ünnepli alapításának 25. évfordulóját, ezalatt több mint 4 millió gépkocsit gyártott. Az ország legnagyobb munkaadó, befektető és exportőr vállalatai közé tartozik, amely országszerte több mint 9900 dolgozót alkalmaz.

HOZZÁSZÓLÁSOK