A jövő év elején megnyíló központban első lépésben 100 magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén, a budapestihez hasonló központja a Jaguárnak csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van - hangzott el az M1-en.

Szijjártó Péter elmondta: a Jaguár budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguár modellek 2020-tól már elektromos meghajtással futnak - tette hozzá. A cég gyárának helyszínéül ugyanakkor Szlovákiát választotta