A repülőgépgyártó már korábban bejelentette, hogy 19 000 fős létszámleépítést hajt végre, lehetővé téve az önkéntes felmondást, de tervezett elbocsátásokat is végre hajt. Szerdán a Boeing azt közölte, hogy az év végéig mintegy 130 000 munkahelyet tart meg, vagyis további 7000 munkahely megszüntetését tervezi, miután a társaság bevételei a koronavírus-járvány, valamint a 737Max típus problémái miatt egész évben csökkentek a bevételei. Augusztusban a vállalat figyelmeztette az alkalmazottakat, hogy további munkahelyek megszűnése várható, újra felkínálva az önkéntes, jobb kondíciójú felmondási lehetőséget - írja a CNN.

A társaság a legutóbbi negyedévben 754 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el, a bevételei 5,8 milliárd dollárra, vagyis 29 százalékkal zsugorodtak. A légitársaságok lassították az új repülőgép-vásárlásokat, sokan törölték is a megrendeléseiket a járvány okozta visszaesés miatt, amely a légi közlekedést sújtja. A Boeing bevételeinek legnagyobb részét repülőgép-értékesítésből szerzi, a teljes összeget a leszállításkor fizetik ki a vevői, vagyis a visszamondások komolyan visszavágták a társaság bevételeit.

"A globális járvány ebben a negyedévben továbbra is nyomást gyakorolt ​​vállalatunkra, és ehhez az új valósághoz igazodunk" - mondta Dave Calhoun vezérigazgató a beszámoló kapcsán.

Míg a Boeing harmadik negyedéves vesztesége jóval kisebb mint a második, illetve az első negyedévben elért 3,3 milliárd dolláros mínusz, illetve az első negyedévi 1,7 milliárd dolláros veszteség, egyértelmű, hogy a társaságon egyre nagyobb a nyomás, ahogy a járvány hatásai egyre több légitársaságot érnek el. A harmadik negyedévben 4,8 milliárd dollárt égettek el, ami a dupláját jelenti a második negyedévi készpénzállomány-csökkenésnek.

A Boeing (BA) részvényei körülbelül 3 százalékkal csökkentek a szerdai kereskedés elején.