Újabb milliárdos perek a VW-Audi ellen

A dízelbotrány kirobbanásakor a cég napokig hallgatott, így a részvények árfolyama hatalmasat zuhant, aminek a részvényesek itták meg a levét. Most 8,8 milliárd eurós próbapert kezdeményeztek a vállalatcsoport ellen, ha ott sikert érnek, hatalmas tételt fizethet ki a cég.
Szabó Dániel, 2018. augusztus 30. csütörtök, 18:11
Fotó: AFP

További milliárdokra kerülhet a Volkswagen konszernnek a dízelbotrány: amerikai és német ügyvédi irodák sorra indítják a kártérítési kereseteket, immár a részvényesek tulajdonosainak képviseletében is - írja a Piac és Profit a Die Welt cikke alapján.

A VW-Audi már milliárdos összegben fizetett ki az USA-ban büntetéseket, amiért 2015 szeptemberéig lebukás nélkül hamisította meg a dízeles autók kibocsátási értékeit egy szoftveres trükkel. Az USA környezetvédelmi hatósága rájött a csalásra, a társaságot azóta Európában is több országban büntették.

Viszont a kifizetéseknek a jelek szerint nincs vége: a vállalkozás részvényesei indítottak most próbapert, amiért a VW az amerikai leleplezés után napokig hallgatott, ezért a konszern részvényeinek árfolyama a mélybe zuhant, ezzel nagy veszteségeket okozva a befektetőknek. Összesen 8,8 milliárd. eurós kártérítési igényekkel fordultak a bíróságokhoz. Ha a próbaperen a részvényesek javára döntenek, akkor számos kárigény futhat be a VW-Audihoz.

A cég - ahogy azt a portál felidézi - végig arra hivatkozott, hogy a vezetőség nem tudott a szoftveres csalásról az Audiknál és Volkswageneknél, de egyre több bizonyíték van arra, hogy ez koránt sem volt így: az ügyben nyomozó államügyészségtől származó hírek szerint 2015. július 27.-én tárgyalt a vezetés a trükközésről.

A fotó forrása: Vladimir Simicek/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2018.08.31 10:33

Az egész ún. dízelbotrány azért van, mert ostoba tintanyaló brüsszeli bürokraták, akik a műszaki dolgokhoz semmit sem értenek, és légkondicionált szobákban kávézgatnak és olyan döntéseket és rendeleteket hoznak, amit már fizikailag, műszakilag képtelenség teljesíteni. Addig baszogatják ezt a szerencsétlen VW-t, amíg az csődbemegy és százezrek kerülnek majd az utcára. Az jobb lesz?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html