Ezt a lengyel kincstárügyi minisztérium csütörtökön jelentette be, hozzátéve, hogy az összeget még tavaly, december 20-án átutalta a cégnek. Az 1929-ben alapított, így a világ egyik legrégebbi légi vállalata 2009-ben egyszer már elkerülte a csődöt, de azóta is folyamatosan veszteséggel zár, és a cég szerint ez így lesz az idén is. A LOT vesztesége 2008 és 2011 között elérte az 1,1 milliárd zlotyt (csaknem 80 milliárd forint).

November közepén a LOT az európai légitársaságok között elsőként vehette át első Boeing 787 Dreamliner gépét. A LOT összesen nyolc Dreamlinert rendelt, négy gépet vesz át idén márciusában, majd a rendeléséből fennmaradó három példányt 2014-ben és 2015-ben.

Az európai légitársaságok nagy nehézségekkel küszködnek. A Malév a múlt év elején jelentett csődöt, a CSA cseh légitársaságot idén áprilisban vagy májusban eladja a cseh kormány, a SAS skandináv légitársaság évek óta veszteséges.

Lengyel szakszervezetek tudomása szerint jelentős karcsúsítás előtt áll a LOT. A 93 százalékban állami tulajdonban lévő cég dolgozóinak mintegy egyharmadát - csaknem 600 embert - elbocsátják, és egyharmadával csökkentik a járatok számát.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, a szerkezetátalakításra azért is szükség van, mert bizonyítaniuk kell az Európai Bizottságnak, hogy van esélyük a talpon maradásra. Az EB jóváhagyása nélkül ugyanis az állam nem segíthet.