A világ vagyonosai által birtokolt vagyon tavaly is tovább nőtt, de ennek üteme a korábbi éveknél csekélyebb volt, bár így is elérte a nyolc százalékot - mondta el Karagich István, a Blochamps Capital vezetője a társaság által szervezett második privátbankári konferencia bevezető előadásában. Mint a prezetációból kiderült: a legtöbb - több mint 5,2 ezer - milliomos háztartás az Egyesült Államokban van. Arányában azonban a legnagyobb a milliomos családok aránya Szingapúrban. Itt majdnem minden hatodik háztartás tartozik ebbe a körbe. Az ultra magas (100 millió dollár feletti) vagyonnal rendelkezők mennyiségben szintén az USA-ban, arányában pedig Szaúd-Arábiában vannak  a legtöbben.

Karagich ismertette az igazán vagyonosok és befektetési tanácsadók által preferált portofliók összetételét. A legfeltűnőbb különbség, hogy a gazdagok sokkal jobban bíznak az ingatlanokban, a valutában, és kevésbé az aranyban.

A legjobb privátbanki szolgáltatók hazai rangsorában az Euromoney szerint a dobogós helyeken jelentős átrendeződés következett be tavaly. Az OTP bank ezüstből aranyérmessé vált, a korábbi első helyezett Gutmann pedig a harmadik helyre csúszott vissza. A Concorde harmadik helyezettből második lett, az MKB a negyedik, a Raiffeisen pedig az ötödik legjobb maradt. ( A piacon tizenhatra tehető az aktív szereplők száma.)

Karagich szerint ez a kép a valóságban árnyaltabb. Mint elmondta, nem híve a különböző listákban, bár ilyen felállítását maguk sem mellőzhetik. Ebből kiderült, hogy az ügyfelek száma szerint 2007 óta folyamatosan az OTP viszi a pálmát. A legnagyobb magyar bankot pedig a Raiffeisen követi. 2010-ben először sikerült a harmadik helyre felküzdenie magát a CIB-nek. Az egy ügyfélre jutó kezelt vagyont vizsgálva azonban egészen más a kép. Így a listát a Gutmann vezeti, amit a UBS követ. Meglepetés azonban itt is akad: az OTP, amely a korábbi években a tízes listára sem tudott felkerülni, most a harmadik lett.

A kerekasztal beszélgetés során a Raiffesen pb-igazgatója, Bálint Attila hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetben, amikor a forrásgyűjtés egyre fontosabbá válik, egyértelműen felértékelődik a privátbanki terület. Konkoly Miklós, a Budapest Bank üzletágvezetője úgy véli, nagy az esélye, sőt tulajdonképpen elkerülhetetlennek látszik, hogy a válság időszakában tapasztalthoz hasonlóan újabb betéti háború induljon a bankok között. Somogyi Péter, a Citigold igazgatója a szűkös likviditás a piacon különösen azoknál a szereplőknél érzékelhető, amelyek a jelzáloghitelezésben aktívabbak voltak (a Citibank nem volt ilyen).