Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Telekom ellen 2010. május 6-án két magyar kisrészvényes keresetet indított, és kérte a bíróságtól a társaság 2010. április 7-én tartott közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletével a keresetet elutasította, majd a Fővárosi Ítélőtábla 2011. május 31-én kihirdetett jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet - a társaság kérelmének megfelelően - érdemben helybenhagyta. Így a kisrészvényes felperesek keresetét elutasító ítélet jogerőre emelkedett.

A kisrészvényesek most jogorvoslatként arra kérik a Legfelsőbb Bíróságot, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét helyezze hatályon kívül.

A Magyar Telekom álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelem alaptalan, és a társaság a felülvizsgálati eljárásban is mindent megtesz álláspontja érvényre juttatásának érdekében - szögezik le a közleményben.