Újabb lépés a mobiltöltők egységesítése felé

Újabb lépést tettek az EU intézményei afelé, hogy rákényszerítsék a mobiltelefongyártókat, hogy egyforma töltőkkel lássák el készülékeiket, miután a szakminisztereket tömörítő tanács és az Európai Parlament (EP) képviselői csütörtökön megállapodtak az ezt is tartalmazó irányelvtervezetről.
MTI, 2013. december 19. csütörtök, 16:05
Fotó: Napi.hu

Az indoklás szerint a lépést a költségek és a keletkező hulladék mérséklése teszi szükségessé, a téma parlamenti jelentéstevője szerint mindez a fogyasztóknak is hasznára válik.

Az irányelv ennél jóval több termék forgalomba hozatalát szabályozza: minden olyan új termék piaci bevezetésére vonatkozik majd, amely valamilyen frekvencián vezeték nélkül kommunikál, rádiójeleket bocsát ki, így a mobiltelefonok mellett az autók ajtaját nyitó és záró távirányítókra és a wifi-s modemekre, routerekre is vonatkozik majd. Célja, hogy e berendezések biztonságosabbak legyenek, ne zavarhassák egymás rádiójeleit. Ennek része az is, hogy az uniós jogszabály előírja: minden mobiltelefonnak kompatibilisnek kell lennie egy szabványosított töltővel.

A jogszabály a rádiófrekvenciás termékek piacának felügyeletét is némileg átalakítja, bizonyos eszközöket ugyanis közösségi szinten, az Európai Bizottság döntése alapján regisztrálni kell majd. Emellett a tervek szerint csökkenti majd a papírhulladék mennyiségét is. A gyártóknak ugyanis a jövőben nem kell majd külön füzetet mellékelniük minden termékhez, elég lesz egy erről szóló egyszerűsített nyilatkozatot és a teljes megfelelőségi tanúsítványra mutatót internetcímet a termékek mellé csomagolni.

A tanács és az EP megállapodását még mindkét társjogalkotónak formálisan is el kell fogadnia. A strasbourgi plénum erre márciusban keríthet sort. Ha a tervezetből irányelv lesz, a tagállamoknak két évük lesz, hogy átültessék az uniós szabályokat saját jogrendjükbe, azt követően pedig a mobiltelefongyártóknak egy éven belül kell majd teljesíteniük az új előírásokat, és egyforma töltőkkel szállítaniuk a mobiltelefonokat az EU egységes piacán.

HOZZÁSZÓLÁSOK