A Pampers pelenkától a Gillette borotváig fogyasztási cikkek hosszú sorát gyártó amerikai óriásvállalat vezérigazgatója a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség szerdai jelentése szerint elmondta: cége szívesen megvenné a német társaságot, ha az ár megfelelő. Ugyanakkor "az első lépést a Beiersdorfnak kell megtennie" - tette hozzá Robert McDonald.

A Bloomberg jelentését követően a frankfurti tőzsdén jegyzett Beiersdorf-részvény 10 százalékkal drágult.

A német társaság a Reuters hírügynökség érdeklődésére közölte, hogy nincs tudomása a P&G vételi szándékáról.

A Reuters értesülései szerint a 10,79 milliárd euró piaci értékű vállalat többségi tulajdonosa, a német Herz család pillanatnyilag nem kíván megválni a tulajdonrészétől. A milliárdos vagyonnal rendelkező família a Maxingvest nevű társaságon keresztül 50,5 százalékot birtokol a Beiersdorfból. A cég nem kommentálta hivatalosan a P&G felvásárlási terveiről szóló híreket.

A 128 éve alapított Beiersdorf első sikerterméke a ma is használatos sebtapasz volt, amelyet az alapító Paul Carl Beiersdorf talált fel. A cég időközben több mint 20 ezer alkalmazottat foglalkoztató óriásvállalattá nőtte ki magát, főként a Hansaplast sebtapaszról és a Nivea testápolóról ismert. Forgalma az idei első félévben 3,2 milliárd euró volt, 7,8 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit, kamat- és adófizetés előtti üzleti eredménye (EBIT) pedig 385 millió euróra nőtt a 2009 első félévi 291 millió euróról.

Az úgynevezett összeolvadási és felvásárlási aktivitás egyre élénkebb. Az idei harmadik negyedévben 599 milliárd dollár volt a bejelentett ügyletek összértéke, ami 35,6 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Elemzők szerint az élénkülés egyik fő oka, hogy a jó adósbesorolással rendelkező cégek igen kedvező feltételekkel jutnak hitelhez. Az is a felvásárlások-összeolvadások felé tereli a vállalatokat, hogy romlanak a gazdasági kilátások, a válságból való kilábalás könnyen botladozásban folytatódhat, így a növekedés eszköze jobb híján az integráció lehet. Ugyancsak fontos tényező, hogy számos vállalatnál jelentős mennyiségű készpénz halmozódott fel, mert a nyereségesség közelíti a válság előtti szintet, az osztalékfizetést viszont még mindig ugyanúgy visszafogják, mint a válság legsúlyosabb időszakában - mondják elemzők.