Még idén márciusban jelentette be a Magna, hogy a szomszédos Szlovéniában létesítene egy autógyártó-üzemet. A járműipari összeszereléssel és alkatrészgyártással foglalkozó kanadai-osztrák tulajdonban lévő cég 1,3 milliárd dollár értékű beruházást vinne a központi fekvésű Maribor mellé. Ígéreteik szerint 6 ezer új munkahelyet teremtenének. A szlovén kormány üdvözölte a vállalat terveit, mivel az a közeljövőben évi 100-200 ezer járművet gyártana le és további befektetéseket tervez.

A beruházást viszont több helyi gazda támadta: az üzem ugyanis komoly terhelést jelenthet a környék termőföldjeire, valamint hárman azért ellenzik a Magna gyárépítését, mert egy sokat kritizált szlovén törvénnyel elvették tőlük a földjeiket. Ugyan kárpótolta volna őket az állam, de az eredeti ajánlatot nem fogadták el, az alkotmánybíróságig mentek a fellebbezésükkel. A vitatott jogszabály lényege, hogy a nemzetgazdasági érdekből fontos beruházások esetében gyorsított eljárásban lehet területeket államosítani. Végül a 24ur szerint júniusban visszavonták keresetüket, peren kívül megegyeztek az állammal a földcseréről.

Állítólag kiszemelték a magyar helyszínt

A Magna képviselői szerdán személyesen tárgyaltak a maribori önkormányzattal és Hoce-Slivnica-járás vezetőivel, is akik támogatnák a projektet. Azonban a környezetvédelmi hatóságok még nem engedélyezték a gyárépítést, pedig eredetileg július 1-ére ígértek döntést, miközben a projektet eredetileg úgy tervezték, hogy már májusban elkezdik az előkészületeket. A már említett földcserék miatt ez az időpont tolódott, azóta a zöldhatóság tartóztatja fel az ügyletet - számolt be a Vecer.

A szerdai találkozón a Magna projektvezetője, David Adam elmondta, hogy szeretnék Szlovénia második legnagyobb városa mellett megvalósítani a beruházást, de már van b-tervük is. Ez pedig az lenne, hogy Magyarországon kezdenek az építkezésbe, állítása szerint már több lehetséges helyszínt is megnéztek. Adam azonban arról nem akart nyilatkozni, hogy mikor mondanak le a szlovéniai terveikről. Magyarország - ha nem csak fenyegetésnek szánták a helycserét - ideális választás lehet: a győri Audiban, a kecskeméti Mercedesben és az esztergomi Suzukiban tavaly több mint félmillió autó készült.

Nagyon sok ideje viszont nincs a Magnának: júniusban megállapodtak a BMW-vel, hogy náluk gyártják majd az új BMW 5-ös széria hibridjeit. Azonban a cég jelenlegi gyártókapacitása mellett teljesíthetetlen lenne a szerződés, mivel az év elején pedig a Jaguarral kötöttek hasonló beszállítói szerződést - írta meg korábban a Reuters.

A Magna International a világ harmadik legnagyobb autóalkatrész-beszállítója, mintegy 161 ezer embert foglalkoztat és 327 gyára van a világ 29 országában.