A Peabody Energy "példátlan" ágazati nyomást és a szénárban bekövetkezett zuhanást jelölte meg annak indokaként, miért menekült csődvédelembe. A vállalat közölte, a csődvédelemben tovább működik, csökkenti az adósságát és javítja a cash flow-ját - írja a CNN Money. A szén árának bezuhanása mellett a kínai gazdaság gyengélkedése, a palagáz belsőpiaci túltermelése és az amerikai  energiaipari szabályozások mind hozzájárultak a vállalat kilátásainak romlásához.

A Peabody tavaly 2 milliárd dolláros veszteséget ért el, az árbevétele 17 százalékkal 5,6 milliárd dollárra zuhant, miután az általa árult szén átlagára csökkent. A cég erre az évre további romlásra is figyelmeztetett az amerikai közüzemi cégek kevesebb szénhasználata, illetve a tengerentúli kereslet visszaesése miatt.

A CNN Money szerint a Peabody részvényárfolyama már ebben az évben 75 százalékkal zuhant be és 2 dollár körül forognak a részvényei. A vállalat körülbelül 7600 embert foglalkoztat.

A széniparnak idén már számos problémával kellett szembesülnie, egyebek mellett az Obama-kormány által előterjesztett, az üvegházhatások csökkentését célzó jogszabálycsomag, amelynek keretében a szénnel üzemelő erőműveknek vissza kell vágniuk a károsanyag-kibocsátásukat. Bár az új szabályozás egyelőre a legfelsőbb bíróság ítéletére vár, az ágazat enélkül is jelentős gondokkal küzd, egyebek mellett az alacsony földgázárak, amely a villamos áram versenytársa, valamint a kínai gazdaság lassulása, ami az amerikai szénipar legfőbb felvevőpiaca. A keresletet tovább szűkíti, hogy a megújuló-energiaforrások is egyre olcsóbbak.

Arch Coal, Amerika második legnagyobb szénkitermelője már januárban csődvédelembe menekült.